Helyi közélet

2012.10.19. 18:42

DVTK családi nap: szombaton immár másodszor

Miskolc - Május után másodszor rendezi meg a DVTK a nagyszabású közönségtalálkozóját.

Miskolc - Május után másodszor rendezi meg a DVTK a nagyszabású közönségtalálkozóját.A rendezvény már pénteken megkezdődött, ekkor a 14 év alattiak focitornájára került sor a műfüves pályán, Diósgyőrben. Azonban a fő programok a mai napra esnek, hiszen a délelőtti versengéseket (kispályás labdarúgás, főzőverseny) követően délután a kulturális programoké lesz a főszerep.

A várhatóan legnagyobb tömeget vonzó program a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának nyílt edzése lesz, amelyet 10 órára írtak ki, de biztos, hogy csak valamivel később, kb. fél-, háromnegyedórás csúszással kezdődik, ugyanis a vasárnapi fontos bajnoki előtt (Debrecen, idegenben) videózás lesz a csapat nyitóprogramja 10 órától. Ezt követően, a program szerint 12.30-kor ankétot tartanak a volt birkózócsarnok (jelenlegi fedett, műfüves csarnok) oldalában, az Andrássy út felé eső salakos pályán elhelyezett színpadon, amelyen – a klubtól kapott tájékoztatás szerint – a csapat vezetőedzője, Sisa Tibor, és három játékos, Elek Ákos, José Luque és Rudolf Gergely vesz részt.

A rendezvényre a felnőttek 1000 forintért a gyerekek 200 forintért válthatnak belépőt. A DVTK bérlettel rendelkezőknek, és azoknak, akik a csapat hivatalos mezében érkeznek, nem kell jegyet vásárolniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában