Helyi közélet

2012.09.03. 10:02

Húsz kilométer szennyvízcsatorna épült meg

Tiszatarján - Uniós támogatással épült ki Tiszatarján szennyvízelvezetése és -tisztítása.

Tiszatarján - Uniós támogatással épült ki Tiszatarján szennyvízelvezetése és -tisztítása.

 Majdnem húsz kilométer (egészen pontosan 19 079 méter) hosszúságú szennyvízhálózat, és a hozzá tartozó szennyvíztisztító épült meg egy bő esztendő leforgása alatt Tiszatarjánban. A fejlesztés révén 546 ingatlan korszerű szennyvízkezelése valósult meg. A projektben környezetvédelmi és gazdaságossági szempontokat is figyelembe vettek.

Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege 400 millió forint, amely a teljes beruházás 89 százalékát jelenti, a többit önerőből biztosította a település. Kivitelezés 2011. március 1-jén kezdődött és 2012. március 29-én sikeres próbaüzemmel zárult. A kivitelező a Hydro-Geo Kft. és a Duktil Kft. konzorciuma volt, a projekt tervezője pedig az Acquis Bt. A csatornarendszer üzemeltetője az ÉRV Zrt.

Az elkészült szennyvízrendszert ünnepélyes keretek között Tállai András a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára részvételével adták át.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában