Helyi közélet

2012.09.05. 16:30

Fészekrakás: a Fidesz és MSZP vitája folytatódik

Miskolc - Tovább folytatódik az a fészekrakós vita, amely két héttel ezelőtt kezdődött a Miskolci Napló hasábjain.

Miskolc - Tovább folytatódik az a fészekrakós vita, amely két héttel ezelőtt kezdődött a Miskolci Napló hasábjain.Szerdán dr. Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője és Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője tartottak sajtótájékoztatót. Ők is a Miskolci Naplóban megjelent interjúra hivatkoztak, amelyben dr. Csiszár Miklós elmondta már 2005-ben megvoltak a jogi eszközök ahhoz, hogy a települési jegyzők időben elejét vegyék a fészkerakós hullámnak. A két frakcióvezető hangsúlyozta: Ózd mellett minden magyar városban sikerült ezt elérni, kivéve Miskolcot.

Ezt az eszközt pedig a 2005. augusztus 16-i kormányrendelet-módosítása adta. Ez ugyanis arról rendelkezik: „A lakás vételára nem lehet több sem az illetékes önkormányzat jegyzője által kiadott értékbizonyítvány szerinti értéknél, sem a hitelintézet által megállapított forgalmi értéknél.”

„Az aduászt tehát, a rendelet módosításával az állam az önkormányzatok kezébe adta, azzal a szándékkal, hogy az akkorra már az állam előtt is nyilvánvalóvá vált csalássorozatot megállítsák. Éppen ezért felkérjük Miskolc jegyzőjét, hogy indítson vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy a miskolci önkormányzatnál, a rendeletben előírt értékbizonyítványok kiadása során milyen gyakorlat érvényesült” – mondták a frakcióvezetők.

Lakásalap

A fészekrakós bűncselekmények miatt az MSZP feljelentést tett, az ügyészség megnevezte a felelősöket és vádat emeltek – ezt már Földesi Norbert, az MSZP frakcióvezetője írta közleményében.

A szocialisták szerint a csalássorozat orvoslására az egyedüli út, ha az önkormányzat megvásárolja a bűnözők által megszerzett lakásokat, úgy, ahogy ezt Káli Sándor volt polgármester már elkezdte.

A közleményben leírta: „Az önkormányzat akkor százmilliós tőkével lakásalapot hozott létre, és árverésen jó néhány lakást megvásárolt, majd felajánlotta a rendőrségnek...az elmúlt két évben azonban semmilyen érdemi intézkedést nem tett a városvezetés a megoldás érdekében.”

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában