Helyi közélet

2012.09.03. 12:20

Elhunyt Barati Attila, Pácin polgármestere

Pácin - Hosszan tartó súlyos betegség után 2012. szeptember 3-án, hétfőn hajnalban elhunyt Barati Attila, Pácin polgármestere.

Pácin - Hosszan tartó súlyos betegség után 2012. szeptember 3-án, hétfőn hajnalban elhunyt Barati Attila, Pácin polgármestere. Barati Attilát a rendszerváltást követően 24 évesen 1990-ben választották meg a bodrogközi település polgármesterévé, azóta minden választás után ő volt Pácin polgármestere, így 2010 őszén már a hatodik ciklusát kezdte meg a falu élén. Neve először 1993 nyarán vált országosan is ismertté, amikor közel két héten át éhségsztrájkolt Jakus Péterrel, a szlovákiai Nagykövesd polgármesterével közösen annak érdekében, hogy a Bodrogköz két települése között határátkelőhely létesüljön. Az akció sikerrel járt, így sokáig ez volt az egyetlen bodrogközi közúti határátkelőhely Magyarország és Szlovákia között.

12 évvel később, 2005 őszén ismét éhségsztrájkolt, mert megítélése szerint az akkori kormány nem teljesítette ígéretét, nem biztosította a Vásárhelyi-terv által érintett Tisza menti települések önkormányzatainak az infrastrukturális beruházásokhoz a támogatást.

Barati Attilát a napokban Pácin, valamint Nagykövesd díszpolgárává választották, és megkapta a Bodrogközért-díjat is. temetéséről később intézkednek.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában