Helyi közélet

2012.09.16. 16:51

„Becsengettek! Verés Idő!”

Miskolc - Programot hirdetett az iskolai erőszak ellen a miskolci diákönkormányzat

Miskolc - Programot hirdetett az iskolai erőszak ellen a miskolci diákönkormányzat„Becsengettek! Verés Idő!” címen, az iskolai erőszak ellen indított kampányt a Miskolc Városi Diákönkormányzat Diákjogi- és Érdekvédelmi Bizottsága. "Ha azt mondjuk iskolai erőszak, akkor egy igen tág fogalomról beszélünk. Ide tartozik azon első osztályos kisfiú cselekedete is, aki a neki szimpatikus lánynak húzza meg a haját, illetve ide tartozik az is, ha az osztálytársunkat fejbe rúgjuk" – mondta Tóth Ákos, a bizottség elnöke. Kiemelte, a két véglet között még számtalan erőszakos cselekmény történhet, így amikor a kampányt elindították, először meghatározták mit is definiálnak iskolai erőszakként. Minimális konfliktusok mindig is voltak a fiatalok között, ezek természetes velejárói az iskolai életnek, az összezártságnak, s néhányuk kifejezetten hasznos tapasztalatot ad a jövőbeni élethez.

Bejelentési rendszer

– A bizottságunk a kirívóan erőszakos, sokszor titokban maradó esetekkel kíván foglalkozni. Olyanokkal, melyek nemhogy iskolákban nem történhetnének meg, de sehol máshol sem. Ilyen például, ha diák támad tanárnak, diákok súlyosan, akár vascsővel is összeverekednek, késelések, szülői támadás tanárok ellen, s a felsorolást még hosszasan lehetne sorolni – mondta Tóth Ákos.

Egy bejelentési rendszert hoztunk létre. Bárki, akár az ország más pontjáról is írhat nekünk, ha problémája van és mi intézkedni fogunk. Folyamatosan konzultálunk majd az iskolával és az áldozattal, s ha ez nem hogy eredményt, akkor azonnal a hatóságokhoz fordulunk. Óvatosságra intjük tehát az esetleges elkövetőket, mert idén nagy valószínűséggel felelősségre fogjuk őket vonni. – mondta Tóth Ákos.

Biztonságos kapcsolat

– Bárki, aki nekünk megírja történetét, véleményét, biztos lehet abban, hogy fiatalok olvassák el, dolgozzák fel, méghozzá azok, akikkel a plakátokon is találkozhat. Ez teszi lehetővé a biztonságos és személyes kapcsolatot – hangzott el.

ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában