Nézőpont: 34-33

Úrrriissten, Megcsináltuk! Hányszor megnyertük és hányszor elveszítettük az Izland elleni negyeddöntőt. A szerdai mérkőzés ismét megmutatta, hogy miért lehet nagyon szeretni a mostani férfi kézilabda-válogatottat. Marosréti Ervin jegyzeteÍrtam ezt a januári Európa-bajnokágon, a tavaszi olimpiai selejtezőn, de szerencsére ez Londonban sem változott meg. Pokolian nehéz csoportból éppen, hogy tovább léptünk. A kötelező feladatokat megoldották a fiúk, így nyitva hagyták a lehetőséget egy esetleg érem megszerzésére. Egy ilyen mezőnyben! Azon a tornán, ahol a világból csupán 12 ország vehet részt, már az nagy szó, hogy ott vagyunk. Igen, ott vagyunk, méghozzá az elődöntőben! Szinte hihetetlen.

Borsod megyei újságíróként és a sportág elkötelezett híveként viszonylag gyakran szoktam beszélni a mezőkövesdi Juhász Istvánnal. Mocsai Lajos szövetségi-kapitány segédjét a Nagy Laci ügy kellős közepén is felhívtam. Akkor azt mondta: hidd el nekem, ha itt lesz köztünk, akkor éremesélyesek leszünk Londonban! Ő már akkor is komolyan gondolta, én azért valamelyest szkeptikusan fogadtam ezt a kijelentést. Tudva azt, hogy mennyire erős, mennyire kiegyensúlyozott a férfi kézilabdázás élvonala. No, és látva azt is, hogy mennyire nehéz csoportba kerültek a mieink. Az olimpiai szereplést azonban tökéletesen felépítette a szakvezetés. Amikor kellett, akkor nyertünk.

Abban pedig csak bízni tudok, hogy a tévé előtt és a helyszínen szurkoló több millió magyar közül senki nem kapott szívinfarktust. Mert nem csak a csapatnak, hanem nekünk is van még feladatunk az olimpián. Még két meccsen, nyolcadik emberként kell segíteni ezt a szerethető válogatottat. Éremért játszhatunk Londonban! Köszönjük, fiúk!

Marosréti Ervin