Helyi közélet

2012.08.11. 22:20

Előzetesben a miskolci futtató

Miskolc - Egy miskolci férfi több lányt is prostitúcióra kényszerített, a rendőrök elfogták a futtatót, illetve a hatóság több nőt is bíróság elé állított tiltott kéjelgés miatt.

Miskolc - Egy miskolci férfi több lányt is prostitúcióra kényszerített, a rendőrök elfogták a futtatót, illetve a hatóság több nőt is bíróság elé állított tiltott kéjelgés miatt.A Miskolci Rendőrkapitányság kitartottság, zsarolás, személyi szabadság megsértése miatt indított eljárást egy 30 éves miskolci férfival szemben. A nyomozás adatai alapján többnyire fiatalkorú lányokat kísért, illetve szállított Miskolc területén több közterületre, ahol prostitúcióra kényszerítette őket. A futtató folyamatosan figyelte, felügyelte a tiltott kéjelgőket, akiktől elvette a napi bevételüket. De volt olyan eset is, amikor a kuncsaft a gyanúsítottnak fizette ki a szolgáltatás díját.

A 30 éves férfi a lányok számára lakhatást is biztosított, ami sokkal inkább börtönre hasonlított. Hiszen a fiatal nők nem hagyhatták el azt, aki megpróbálta arra bántalmazás várt.

A Miskolci Rendőrkapitányság a beszerzett bizonyítékok alapján előterjesztést tett a napokban bűnügyi őrizetbe vett és már több alkalommal büntetett gyanúsított előzetes letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.

Elzárt test munkások

A fenti nyomozáshoz szorosan kapcsolódik, hogy a napokban a miskolci rendőrök több fiatal nőt is tetten értek, akik szexuális szolgáltatásaikat kínálták Miskolc védett övezeteiben, az arra elhaladó gépkocsivezetőknek anélkül, hogy a tevékenységükhöz szükséges orvosi igazolással rendelkeztek volna.

A nők a szexuális szolgáltatással összefüggő korlátozást, illetve tilalmat megszegték azáltal, hogy védett övezetben követték el tettüket.

Továbbá nem rendelkeztek külön jogszabályban előírt orvosi igazolással sem, ezért a Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette őket, s gyorsított eljárás keretében, tiltott kéjelgés szabálysértés elkövetése miatt bíróság elé állította a törvényszegő hölgyeket.

A test munkások cselekményükért 5-től 25 napig terjedő elzárást, illetve egy fő pénzbüntetést kaptak.

- A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában