Helyi közélet

2012.07.02. 19:34

Táborok: pocsolós víz, naptej, árnyék

Miskolc - Megy a pocsolás, vízeskedés, de leginkább árnyékban vannak a gyerekek.

Miskolc - Megy a pocsolás, vízeskedés, de leginkább árnyékban vannak a gyerekek.Ez volt a rövid helyzetjelentés a perecesi táborból, amikor arról érdeklődtünk, hogyan bírják a gyerekek a kánikulát.

„Szerencsések vagyunk, a parkban sok fa van, árnyék, így itt töltik a napjukat, megértették, hogy a focipályára, ahova odasüt a nap, nem megyünk. Az árnyékos részeken viselhető a meleg, de amikor ebédelni mentünk az iskolába, az tragédia volt” – mondta Csorba Márta táborvezető. De napközben sokat vizeskednek a táborozók, így hűtik magukat – tette hozzá.

A görömbölyi nomád tábor lakói is a ligetes helyeket keresik, márcsak a lovak miatt is – mondta Lassúné Urbán Erika táborszervező. A tábor területén kevés a fa, de a kollégák kitesznek pocsolós vízet – tette hozzá. És persze sok-sok ásványvízet is kapnak a gyerekek napközben.

„Nagyon odafigyelünk a gyerekekre, így a meleg miatt megnőtt a kísérők feladata is” – fogalmazott.

Azt is megtudtuk, reggelente szúnyog- és kullancsriasztó krémmel kenik le a gyerekeket, de ebben a melegben naptejet is kell használniuk. „A gyerekek viszonylag könnyebben bírják a kánikulát, de azért az ásványvíz fogy rendesen” – mondta.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában