Helyi közélet

2012.07.17. 19:49

Kedvencük a rántott hús

Miskolc, Baktakék - Finom és bőséges a nyári ebéd, de nem minden település tudott pályázni az idei keretre.

Miskolc, Baktakék - Finom és bőséges a nyári ebéd, de nem minden település tudott pályázni az idei keretre.Délelőtt 11 óra után már hosszú sor áll a Miskolci Családsegítő Szolgálat hátsó bejárata előtt. A sorban állók ételhordót is hoztak magukkal, hiszen ők azok a rászorulók, akik gyermekeiknek mindennap ingyen vihetik haza az ebédet.

– Nagy segítség ez számunkra – mondja Farkasné Szőlősi Tímea, aki két kislányával jött az ebédért. – Csak a párom dolgozik, így elég nehéz megoldani, hogy mindenre jusson. Itt egyébként nagyon finom ebédet adnak – teszi hozzá. – A gyerekeknek is ízlik, kedvencük a rántott hús. Olyan bőséges az ebéd, hogy mind a négyünknek jut belőle.

Az édesanya nagyon elégedett azzal is, hogy az idén meleg ételt kapnak, mert az elmúlt években a konzerveket nem ették meg a gyerekek.

Orgon Robi a sor végén áll, három testvérének és magának ő viszi haza mindennap az ebédet. Ő is elégedett.

– Finom az étel. Az én kedvencem a spagetti, de mindent megeszünk. Sokat adnak, úgyhogy jóllakunk vele – sorolja a fiú, majd hozzáteszi –, anyukáméknak van pénzük ennivalóra, de azért az ebéd nagy segítség.

Változó feltételek

Miskolcon tavaly 300, az idén már 400 rászoruló gyermek étkezhet ingyen a nyári szünetben. A város 7 millió 744 ezer forintot nyert el a nyári gyermekétkeztetésre, ebből július 2-ától 44 napon keresztül kapnak ebédet a rászoruló gyerekek.

Azonban nem minden településnek sikerült az idén pályáznia nyári étkeztetésre, ugyanis a tavalyihoz képest változtak a feltételek. Az egyik Szerencs környéki kistelepülésen például arra panaszkodott a polgármester (kérte, nevét ne írjuk meg), hogy ők nem találtak olyan számlaképes kistermelőt vagy mezőgazdasági vállalkozót, aki az ebéd alapanyagának legalább a 30 százalékát biztosítani tudta volna. Pedig az idén csak az pályázhatott, aki ilyen módon szerezte be az alapanyagokat. A polgármester jelezte: amelyik település megkötötte az egyéves beszállítói szerződést, az nem is vásárolhat kistermelőtől. Ezenkívül számukra nehézséget okozott volna a meleg étel biztosítása is, mivel a konyhát minden nyáron ki kell meszelni, aközben pedig nem lehet ott főzni. Náluk jobban bevált a korábbi konzerves ebéd, mert azt egy tételben megvásárolták, a családok pedig hazavitték.

Oda kellene figyelni

Baktakéken viszont sikeresen működik a nyári gyermekétkeztetés, tudtuk meg Soltész János polgármestertől. Közel 60 gyereknek biztosítják az ebédet, a pályázati feltételeknek is megfelelnek. Viszont nem minden szülő örül a meleg ételnek, vannak olyan családok, akiknek a konzerves megoldás jobb volt. A polgármester szerint az ingyen ebéd nélkül sem éheznének a gyerekek, csak a szülőknek kellene egy kicsit jobban odafigyelniük.

ÉM


A feltételek

A 2012. évben nyújtott támogatás feltételei:  

  • A települési önkormányzatnak vállalnia kell, hogy 2012. június 18-tól augusztus 31-ig terjedő időszakban legalább 44, legfeljebb 54 munkanapon keresztül biztosítja a rászoruló gyermekek étkeztetését napi egyszeri meleg étkeztetés formájában
  • Az ételt a támogatás legalább 30 százalékának megfelelő értékben az FVM rendelet szerinti kistermelő vagy mezőgazdasági vállalkozó által megtermelt vagy előállított alapanyagokból biztosítja, amit az elszámolásnál számlával vagy a kistermelővel, vállalkozóval kötött szerződéssel kell igazolni.
  • Az igényelhető támogatás egy rászoruló gyermekre jutó napi összege legfeljebb 440 forint.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában