Helyi közélet

2012.06.15. 14:02

"Kell a hosszú vakáció"

Miskolc - A tervek szerint megrövidítenék a nyári szünetet. De ki örülne ennek?

Miskolc - A tervek szerint megrövidítenék a nyári szünetet. De ki örülne ennek?Előfordulhat, hogy a jövőben rövidebb lesz a nyári szünet, mint jelenleg. Erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt a minap, elképzelését azzal indokolva, hogy a szülők nehezen tudják megoldani gyermekük elhelyezését, mivel a szabadságuk sokkal rövidebb, mint az iskolai vakáció.

Van nyári napközi

Azonban sem a pedagógusok, sem a szülők nem tartják jó ötletnek a szünetet megkurtító tervet. Póczos Barnabás, a Herman Ottó Általános Iskola igazgatója azt mondta lapunknak: neki a szülők még soha nem jelezték, hogy nem tudnák megoldani gyermekük elhelyezését. Akinek dolgoznia kell a vakáció alatt, igénybe veszi az önkormányzati napközis tábort. Egyébként ez a gyakoribb, mert a legtöbb szülő még a balatoni tábort sem tudja kifizetni, ami szintén önkormányzati, de 15-16 ezer forintba kerül egy hét. Az igazgató jelezte: a pedagógusok június végéig dolgoznak, és augusztus 20-a után már ismét dolgozniuk kell, hiszen készülnek a következő tanévre. Véleménye szerint a nevelőknek szükségük van a nyári regenerálódásra, hiszen csak újult erővel, feltöltődve tudják elkezdeni szeptemberben a munkát. Egyébként a nevelők sokszor nyáron is dolgoznak, tette hozzá az igazgató. Táborokba viszik a gyerekeket, de olyan is előfordul, hogy fizikai munkát vállalnak, vagy a Balatonnál dolgoznak a vendéglátásban, mert szükségük van egy kis kereset-kiegészítésre.

Szünet csak júliusban

Tamáska-Varga Ákos, a Selyemréti Általános Iskola pedagógusa is azon csodálkozik, hogy még a rádió is úgy kommunikálja a tanév végét, hogy a pedagógusoknak is elkezdődött a vakáció. Pedig ez nem így van, hívta föl a figyelmet. Ő például július 8-áig fog dolgozni, mert leltár, és sok-sok adminisztrációs munka vár még rá. – Harmincöt éve vagyok a pályán, és ez alatt az idő alatt a szülők mindig meg tudták oldani gyermekük felügyeletét – fogalmazott, hozzátéve -, ha rövidebb lenne a nyári szünet, akkor valószínűleg meghosszabbítanák a többi vakációt, így a szülőnek ugyanúgy gondoskodnia kellene a gyermeke felügyeletéről.

Tóka Judit kétgyermekes édesanya, és szerinte sem jó ötlet a vakáció megkurtítása. Bár neki szerencséje van, mert pedagógus, így a nyarat együtt töltheti gyermekeivel, de véleménye szerint szükség van a hosszú, nyári vakációra, hiszen a család ekkor tud igazán együtt lenni, együtt nyaralni, kirándulni vagy közösen tevékenykedni.

A diákok sem örülnek

Cseppet sem meglepő, hogy a gyerekek sem örülnének annak, ha rövidebb lenne a vakáció. Kovács Anna, a Herman Ottó Gimnázium diákja azt nem bánná, ha a szünetek rendje igazodna például a németországihoz. Ott rövidebb ugyan a nyári pihenés, de tanév közben több és hosszabb szünetet adnak a diákoknak. Anna szerint ez lehetővé tenné, hogy jobban fel tudjanak készülni egy-egy dolgozatra, nagy felelésre, de maradna idő pihenésre is. Azt viszont egyáltalán nem szeretné, ha a szünetek kárára meghosszabbítanák a tanévet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában