Helyi közélet

2012.06.03. 10:14

Interjú: Krámer György Harangozó-díjas táncossal, koreográfussal

Miskolc - A kis herceg a nemesacél hengerműben – egy különösnek ígérkező színházi előadás: amikor a táncos beszélni kezd.

Miskolc - A kis herceg a nemesacél hengerműben – egy különösnek ígérkező színházi előadás: amikor a táncos beszélni kezd.A pilóta szerepét kapta Antoine de Saint-Exupéry örök érvényű történetének miskolci előadásában Krámer György táncos, koreográfus, akinek a színházi igazgatóváltás után kell távoznia az itteni színházból. A kis herceget egy alapítvány viszi színre. Krámer Györgyöt kérdeztük.

Legutóbbi beszélgetésünkhöz az szolgált alkalommal, hogy távozni kényszerül a Miskolci Nemzeti Színházból, miután a teátrum új vezetése nem tart igényt a tánctagozat alapítójának munkájára, és a párjának, Pap Lívia színésznőnek sem ajánlottak állást. Nem tudja, hol csomagol majd ki – mondta akkor. Talált-e helyet azóta magának?

Krámer György: Elmúlt rólunk a súlyos egzisztenciális nyomás. Az a szerencse ért, hogy a párommal ugyanott kaptunk szerződést. A veszprémi Pannon Várszínháznál dolgozunk majd, augusztus 1-től. Sikerült megtalálnom azt a bérlakást, ahová beköltözhetünk, és a kislányunkat is beírathattam az egyik ottani iskolába. Vándorfi László igazgató, akihez húsz éve köt munkabarátság azt mondta, úgy készüljek, nagyon sokat dolgozom majd.

Ez azért is új helyzet önnek, mert a Pannon Várszínház úgynevezett struktúrán kívüli társulat, nem része a hivatalos és normatív támogatásból működő színházi rendszernek, amelyben az elmúlt években dolgozott.

Krámer György: Valószínűleg elölről kell kezdenem mindent.

Ebbe az újrakezdésbe az is belefér, hogy táncos létére most prózai színészi szerepben lépjen fel: június 15-én, A kis herceg különös helyszínű előadásában láthatja önt a miskolci közönség.

Krámer György: Körülbelül másfél évvel ezelőtt jutottunk arra a felismerésre társaimmal, hogy több van bennünk, mint amit a munkahelyünkön, a színházban meg tudunk mutatni. Szirbik Gabriella szociológussal, Orbán Dénes népművelővel, Harsányi Attila színésszel létrehoztunk egy alapítványt, amellyel a kortárs művészetet szeretnénk népszerűsíteni Miskolcon. Megadjuk magunknak ezt a szabadságot: ez a függetlenség tartja éberen az ember kreativitását, nem elég elhatároznunk, hogy másként gondolkodunk, de meg is kell találnunk a konkrét megoldásokat. Alapítványtevőnek megnyertük az ebben a városban közismert és tiszteletnek örvendő Selmeczi György zeneszerzőt. Már tavaly elkezdtük annak az előadásnak az előkészítését, amit végül most tudunk bemutatni – bár a pályázaton szerzett támogatásunk megvolt hozzá, de a szerzői jogok birtokosának engedélyét sokáig tartott megszereznünk. És én örülök neki, hogy éppen most leszünk készen: nem kell nyomtalanul távoznom innen, és ennek az alapítványnak a működése jelentheti azt a keskeny pallót, amin vissza-visszatérhetek. Miskolc nemcsak az itt töltött gyermekkori évek, az elmúlt évadok miatt fontos nekem. Ez az érzelmi szál akkor tudatosodott bennem, amikor kiderült, hogy el kell innen menjek. És a városra nem szabad és nem is lehet haragudni azért, ami most velem történt.

Hogy A kis herceget mutatják be, az nem szokatlan, de önök ezt most a Vasgyárban, a nemesacél hengerműben adják elő. Azt gondolnám, ez az ön ötlete volt, hiszen a Vasgyár közismerten az egyik nagy gyermekkori mítosza, amit már táncelőadásban is megpróbált feldolgozni.

Krámer György: Nem én találtam ki, hanem Harsányi Attila. Ő a társaságunk motorja, ezt a helyszínt tartotta megfelelőnek az elgondolásaihoz. A rendezői koncepciójában már az is fura, hogy én, az én képzetlen hangommal a pilótát játszom ebben az előadásban, amitől persze nem esem kétségbe: voltam már színpadon. Küszködöm vele persze, de nagyon jól esik, hogy engem választott. A helyszín elképesztően érdekes, bármit bele lehet látni, és Saint-Exupéry szövege ebben a felfogásban és ezen a helyen úgy szólal meg, mint valami kortárs, nagyon időszerű, nagyon érthető próza. Remélem, hogy a helyszínválasztás jogosságát az előadás közönsége is indokoltnak tartja majd.

Hogyan képzelik el a folytatást?

Krámer György: Szeretnénk közszolgáltatási szerződést kötni a miskolci önkormányzattal – a tervezet kidolgozásában segítséget kaptunk tőlük, a döntésre várunk. Ez új lehetőségeket nyitna meg a számunkra, uniós pályázatokon is indulhatnánk, és a pénzből előadásokkal, kiállításokkal gazdagítanánk a helyi kulturális kínálatot. Szeretnénk a foglalkozásainkkal részt vállalni a fiatal korosztályok művészeti neveléséből. A következő színházi előadásunkkal várhatóan a jövő nyárra készülünk el – az egyéb munkánk miatt a fesztiváli szezon lenne a mi időnk.

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

előadás Diósgyőr Vasgyárban – a nemesacél hengerműben

Rendező: Harsányi Attila

előadják:

Skrabák Máté Márton

Horváth Zsuzsa

Krámer György

bemutató:

június 15-én, 21 órakor

további előadások:

június 16-17, 20-21 21 órakor

 

Bujdos Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában