Helyi közélet

2012.05.29. 13:12

Hatvanadik születésnapján ő ajándékozott

Miskolc - Azt kérte születésnapjára, hogy hatvan állami gondozott gyereket ajándékozhasson meg.

Miskolc - Azt kérte születésnapjára, hogy hatvan állami gondozott gyereket ajándékozhasson meg.

Andáné Vörös Judit pont május 27-én, gyereknapon ünnepelte 60. születésnapját. Férjével úgy határoztak, ha már minden így egybe esett, akkor nem kerti partin ünnepelnek, hanem a gyermekváros lakóit lepik meg ajándékokkal.

„Fellőhettünk volna hatvan rakétát, de azt gondoltuk, a pénzt inkább jótékony célra fordítjuk. Ismerve a gyermekváros nehéz helyzetét, a gyerekek sorsát, azt láttuk jónak, ha nekik veszünk ajándékokat” – mesélte.

Judit a saját születésnapján hatvan gyermeknek adta át az ajándékcsomagot, amibe került banán, kiwi, alma, narancs és egy kis sütemény is. A gyerekektől pedig egy-egy puszi is járt az ünnepeltnek, mint mondta, számára ez volt az ajándék. És persze az, hogy látta, mennyire boldogok a gyerekek, mennyire hálásak, hogy gondoltak rájuk is gyereknapon. A puszin kívül pedig műsorral és saját készítésű ajándékokkal is meglepték a gyerekek Juditot. „Örömmel hoztam haza ezeket, a rajzokat pedig bekereteztetem” – mondta Judit.

A család máskor is segített már a rászorulókon, és azt is elhatározták, hogy a gyermekvárosi gyerekekkel ezután is tartják majd a kapcsolatot.

„Ez volt a legemlékezetesebb születésnapom. Amikor az ötlet megszületett, azután minden olyan flottul ment, minden, mintha forgatókönyv szerint történne. Nem a pénzen volt a hangsúly, hanem a gesztuson, azon, hogy örüljenek a gyerekek” – hangsúlyozta Judit.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában