Helyi közélet

2012.05.05. 19:57

„Mélyebben megérint az anyák napja”

Miskolc - Kati második kisbabáját várja, egy hónappal az anyák napja után érkezik...

Miskolc - Kati második kisbabáját várja, egy hónappal az anyák napja után érkezik...

– Az első babára is tudatosan készültem – mondja lapunknak Simonné Juhász Katalin. Kati „nagyfia”, Levente hatéves, és júniusra várja a kicsit, aki szintén fiú lesz. Mivel pszichológus a végzettsége, így rengeteget tanult korábban arról, hogy mi jó a gyereknek és az anyának. Mindezt aztán alkalmazni is akarta, így az átlagnál talán többet olvasott előre, készült a szülésre lelkileg és testileg egyaránt.

– Csodálatos várandósságom volt – jegyzi meg. – A szülés után azonban minden más volt, mint ahogy elterveztem.

„Lazább vagyok”

Kati meséli, az újszülött gondozása okozott meglepetéseket. Nem számolt az éjszakázással, a kialvatlansággal, az állandó fáradtsággal. Emellett mindig társas ember volt, így nehezen élte meg, hogy nem tudta megosztani senkivel a történteket. Párja ugyan megértő volt és nyitott, de dolgozott, s más dolgok is foglalkoztatták.

– Most lazább vagyok, kevesebbet izgulok – utal a lassan megérkező kicsire. Kérdezzük, nem fél-e attól, hogy újra szembesülnie kell a nehézségekkel.

–Mások az életkörülményeink. Akkor egy kis panellakásban éltünk hárman, most kertes házban lakunk, nagy kerttel, kutyával, sokat tudunk sétálni. Most más lesz – mondja. És elárulja, rendkívül fontos, hogy barátságba került a holdamosokkal, így van egy bázis, akikhez bármikor fordulhat.

A jövőt is firtatjuk, álmodik-e néha arról, hogy milyenek lesznek kamaszként majd felnőttként a fiai.

Boldogok legyenek!

– Szeretném mindenben meghagyni nekik a döntés szabadságát – válaszolja. – Nem akarok abba a hibába esni, hogy kitalálok neki egy életpályát, és ahhoz ragaszkodni akarok. Ha nem lesz három diplomájuk, de boldogok, akkor már elégedett leszek.

– Most volt az anyák napja az oviban, és nagyon elérzékenyültem – meséli, amikor a közelgő ünnepről kérdezzük. – Amíg én köszöntöttem az édesanyámat, az volt a lényeg, hogy örömet szerezzek neki, hogy meglepetés legyen az ajándék. Most, hogy gyerekem van, jobban át tudom élni, mélyebben megérint.

Kérdezzük még, mennyiben változott a viszonya az édesanyjával, amióta ő is anya lett. Megjegyzi, nagyon sokat. Ő maga második gyerek, ez lehet az oka, hogy most, hogy ő is a másodikat várja, különösen sokat foglalkoztatják az anyai minták: hogy mely értékeket vigye tovább, és melyeket kellene elengednie.

ÉM-HM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában