Helyi közélet

2012.05.20. 19:23

G8, a pálya széléről

Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral és David Cameron brit miniszterelnökkel nézte végig szombaton Camp Davidben, a G8 országok csúcstalálkozójának helyszínén a BL-finálét eldöntő büntetőrúgások televíziós közvetítését.

Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral és David Cameron brit miniszterelnökkel nézte végig szombaton Camp Davidben, a G8 országok csúcstalálkozójának helyszínén a BL-finálét eldöntő büntetőrúgások televíziós közvetítését.A mérkőzés végén a két másik vezető kifejezte együttérzését Merkelnek, akit lehangolt a 120 perc során több helyzetet kialakító német csapat veresége. Ez az egyik Camp David-i hír.

A G8-csúcs vezető híre persze mégsem ez, hanem egy másik „mérkőzés” eredménye, miszerint érezhető hangsúlyeltolódással végződött a nyolcak találkozója. A szakkommentátorok szerint az amerikai-francia „csapat” egyértelmű fölénybe került az inkább brit-német „játékosokkal” szemben. Az előbbiek inkább a növekedésre játszanak, míg az utóbbiak a megszorításokra.

A sok-sok, pálya szélén álldogáló néző, jobbik esetben drukker számára nyilván ez utóbbi taktika tűnik szimpatikusabbnak. Bizalomerősítés, munkahelyteremtés, a kereslet előmozdítása, s közben rendbe teszünk minden országot pénzügyileg, mondta az amerikai „csapatkapitány”, magabiztosan, megjegyezve azt is, hogy nagy a tét.

Ezt bizony érezzük a pálya szélén is. Követjük is a rangadót, ugyanakkor nem egyszer megtapasztalhattuk már azt is, hogy a mérkőzések nem mindig a politikai pályán dőlnek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában