Helyi közélet

2012.04.23. 17:55

TISPOL akció a gyorshajtók kiszűrésére - Eredmények

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott az országos, illetve európai szintű TISPOL akcióhoz és fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket hajtott végre 2012. április 17-19 között. Az ellenőrzés elsősorban a gyorshajtók kiszűrésére irányult, de ezen kívül természetesen a közlekedés más résztvevői által megvalósított szabályszegésekre is figyelt a hatóság.

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is csatlakozott az országos, illetve európai szintű TISPOL akcióhoz és fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket hajtott végre 2012. április 17-19 között. Az ellenőrzés elsősorban a gyorshajtók kiszűrésére irányult, de ezen kívül természetesen a közlekedés más résztvevői által megvalósított szabályszegésekre is figyelt a hatóság.

Az akció célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek számának és súlyossági fokának csökkentése, az előírások betartatása, illetve a gyorshajtók kiszűrése volt.

Az ellenőrzés kiterjedt a lakott területen belüli útvonalakra, a ki és bevezető, illetve gyorsforgalmi útszakaszokra és *baleseti gócpontokra*, a közúti forgalomban részt vevő magyar és külföldi gépjárművek vezetőire egyaránt.

A végrehajtásban a rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályai, valamint a főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztálya és az Autópálya Alosztály munkatársai vettek részt. A rendőrség munkáját segítették a Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai is, akik a 3 sz. főút Miskolc bevezető szakaszán elsősorban tehergépjárműveket ellenőrizték. Továbbá a Tornala-i (Torna) rendőrőrsről egy szlovák rendőr segítette az Edelényi Rendőrkapitányság munkáját.

Eredmények:

  • A hatóság az akció során 209 gyorshajtóval szemben kezdeményezett eljárást, melyből: egy esetben szabálysértési eljárás kezdeményezésére került sor.
  • Közigazgatási bírság kiszabására 27 fővel szemben került sor, 975.000 ft. értékben.
  • Leállítás nélkül 181 intézkedésre került sor az objektív felelősség alapján a járművek üzembentartóival szemben.
  • Helyszíni bírság 20 fővel szemben 210.000.- Ft lett kiszabva egyéb szabálysértések elkövetése miatt
  • A rendőrség 17 fővel szemben kezdeményezett eljárást KRESZ szabálysértés miatt. további 23 esetben indult közigazgatási eljárás, melyből 2 ittas járművezetés, 7 megállási és várakozási szabályok megszegése és 14 biztonsági öv használatának elmulasztása, egy fővel szemben pedig tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt.
  • Leállítás nélküli ellenőrzés során további 17 esetben kezdeményezett a hatóság közigazgatási eljárást tilos jelzésen áthaladás miatt.
  • Mindösszesen 18 külföldi (jellemzően szlovák) állampolgárral szemben alkalmazta a hatóság a gépjármű visszatartás jogintézményét, akik ennek eredményeként összesen 615.000 ft. közigazgatási bírságot fizettek be.
  • Mint közismert, a közúti közlekedésről szóló törvény 2011. július 1-jétől történt módosításával - az érintett gépjármű visszatartásának alkalmazásával - lehetővé vált a külföldi gyorshajtók tényleges szankcionálása. Így gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, tilos jelzésen történő áthaladás, vagy ittas járművezetés esetén a közúti forgalomban történő ellenőrzés alkalmával a rendőrség a járművet a bírság (30.00-300.000 forint), illetőleg a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig visszatarthatja.

    Szintén visszatartható a gépjármű, ha az eljáró hatóság a közúti ellenőrzés során megállapítja, hogy a jármű vezetőjének, vagy üzembentartójának közigazgatási bírság tartozása áll fenn.

    Az akció időtartama alatt megyénkben 5 anyagi káros, 3 könnyű személyi sérüléssel és 1 súlyos személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél kellett a rendőröknek intézkedni.

    A sebességtúllépés Magyarországon a legelterjedtebb közlekedési szabályszegés és a legfőbb baleseti ok, mely elsődleges a halálos, illetve a súlyos sérülések bekövetkezésében. Évek óta a személysérüléses közúti baleset mintegy 25-30 %-a, a halálos kimenetelű baleseteknek pedig kb. 40 %-a vezethető vissza a gyorshajtásra.

    Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 2012. év első három hónapjában összesen 118 személyi sérüléses közlekedési baleset történt. A balesetekben négyen vesztették életüket, 43 fő súlyos, míg 111 fő nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett.

    Az előzetes adatok alapján megyénkben a vizsgált időszakban a személysérüléses közúti balesetek 75 %-át személygépkocsi vezetők, 16 %-át tehergépkocsi vezetők okozták.

    A regisztrált 118 baleset okai között első helyen emelhető ki a gyorshajtás ( 54 ), másodikként az elsőbbségi jog meg nem adása ( 20 ), harmadikként pedig a kanyarodás szabályainak megsértése ( 12 ).

    - Egyedné Novodonszki Éva főtanácsos, B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda sajtóreferens -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában