Helyi közélet

2012.04.19. 18:47

Ki veszi meg a városnak a domain neveket?

Miskolc - Úgy tűnik, kapósak azok a domain nevek, amelyek a Miskolcpont kedvezménykártyához köthetők.

Miskolc - Úgy tűnik, kapósak azok a domain nevek, amelyek a Miskolcpont kedvezménykártyához köthetők.

A miskolcpont.hu nevet februárban vásárolta meg egy magáncég. Az önkormányzat azonban 30 ezer forintos szabálysértést rót ki az ügyvezetőre, azzal indokolva, hogy engedély nélkül használta a város nevét. Az ügyről lapunk is írt.

Most azonban újabb érdekességre bukkantunk: a miskolc-pont.hu és a miskolcpont.net is magántulajdonban van. Egészen pontosan a domain használó – a domain.hu adatai alapján – Fülöp Henrik. Ő egyébként – a világháló szerint (a holdingtól ugyanis nem kaptunk erre vonatkozó információt) – a Miskolc Holding Zrt. informatikai projektvezetője. Március 1-jén regisztrálta a nevet, azaz akkor, amikor a Miskolcpont kártya elindult.

Az érdekes egybeesés miatt több kérdés is felmerült bennünk, amiket továbbítottunk az önkormányzathoz, illetve a Miskolc Holdinghoz. Ezek voltak: „Fülöp Henrik engedélyeztette előre a Miskolc név használatot, ha nem, akkor őt is megbüntette a város? Ha engedélyeztette, akkor miért kapott engedélyt egy olyan névre, amelyről tudta a város, hogy használni fogja? Ha jól tudjuk, Fülöp Henrik, a Miskolc Holding Zrt. informatikai vezetője, vagy legalábbis cégével szerződésben áll a holding. Így tudhatta, hogy a városnak szüksége lesz egy ilyen domain névre. Ez nem számít belső információval való visszaélésnek?”

Kérdéseinkre a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetőjétől, Pásztor Imrétől kaptunk választ: „A Miskolcpont kedvezménykártyával kapcsolatos domain nevek a Miskolc Holding Zrt. tulajdonát fogják képezni. Ezen domain nevek regisztrációját a Miskolc Holding Zrt. megbízásából végezték el. Kivételt képez ez alól a miskolcpont.hu domain név, mely szintén Holding tulajdonban van.”

Persze a válasz után újabb kérdések merültek fel bennünk: ha a holding megkért valakit a domain név regisztrációra, ő miért a saját nevére, cégére regisztrálta, miért nem a megbízóéra? De az is kérdés, ha az ő nevén van a honlap, akkor annak bevétele kit illet meg? Illetve: hogyan kerül majd a város tulajdonába a domain név? Válaszok nincsenek...

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában