Helyi közélet

2012.03.05. 16:10

Szívás: állásidőben füstölhetnek a vezetők

Miskolc - Miként alkalmazzák a "nemdohányzók védelmében" hozott törvényt? Rágyújthat-e a sofőr egy-egy fordulóban? Van -e erre nézve szabályzata, rendelete az MVK-nak? Megkérdeztük az illetékest.

Miskolc - Miként alkalmazzák a "nemdohányzók védelmében" hozott törvényt? Rágyújthat-e a sofőr egy-egy fordulóban? Van -e erre nézve szabályzata, rendelete az MVK-nak? Megkérdeztük az illetékest.

- Társaságunknál 1999. óta tilos a közösségi közlekedési járműveken való dohányzás- mind a forgalmi személyzet, mind az utazóközönség számára. - nyilatkozta érdeklődésünkre Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR főmunkatársa. - A járművezetők a fordulók közötti állásidőben dohányozhatnak. Minden irányító végállomásunkon egyértelműen, és a törvény szabályainak megfelelően, kijelölésre kerültek a dohányzó helyek. Ezek minden esetben az épületen kívül találhatóak, olyan helyen, ahol a törvény szerint a dohányzás lehetséges: azaz a leszálló- és felszálló helyektől megfelelő távolságra.

Megtudtuk azt is, hogy az úgynevezett külső végállomásokon nincs külön kijelölt dohányzóhely. Azonban a menetrend úgy van összeállítva, hogy a külső végállomásokon jellemzően csak 1-2 percet tartózkodik a jármű, s ez az idő pontosan csak az utascserére elegendő, dohányzásra nem.

Ellenőrzött az ÁNTSZ

- Amennyiben egy-egy ritka esetben ettől hosszabb állásideje van a járművezetőnek, úgy van lehetősége dohányozni, a törvényi szabályok betartásával. - fogalmazott Csontos Ágnes. - Azaz a megálló területétől legalább 5 méterre el kell távolodnia, s ha ott más tilalom nem áll fenn, rágyújthat. Ebben az esetben természetesen a járműve vezetőfülkéjét szabályszerűen le kell zárnia, a járművet elindulás ellen rögzítenie kell.

A dohányzási szabályok alkalmazását egyébként belső utasítás rögzíti az MVK Zrt-nél, amely valamennyi munkavállalóra kötelező, nem csak a forgalmi személyzetre.

- Az ÁNTSZ 2012. február 13-án ellenőrizte társaságunknál a dohányzási szabályok betartását. A kijelölt dohányzóhelyeket megfelelőnek találták. A vonatkozó utasításban pontosításokat javasoltak, melyek átvezetése folyamatban van - tette hozzá az MVK Zrt. PR főmunkatársa.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában