Helyi közélet

2012.03.06. 08:45

Önkormányzati feladvány: hárommilliót harmincfelé

Miskolc - Miképp részesülnek a miskolci civil szervezetek a városi büdzséből? Mi indokolja a kivételt?

Miskolc - Miképp részesülnek a miskolci civil szervezetek a városi büdzséből? Mi indokolja a kivételt?Tavaly novembertől visszatérően foglalkoztunk három miskolci, fogyatékossággal élőket ellátó civil szervezet önkormányzati támogatásával. Most tisztáztuk: mire számíthatnak idén.

Pályázni lehet rá

- A város újfajta költségvetésébe a fogyatékos ügyi és szociális tevékenységek támogatására a 2010-es évivel megegyezően 3 millió forintot állítottak be, ami 1 millió 750 ezer forinttal több, mint tavaly volt. S mint ahogyan évek óta, most is pályázati rendszerben osztják szét ezt az összeget, tájékoztatott a referens. Összevetésképp: tavaly 30 pályázó részesült a keretből, 100-100 ezer forinttal, köztük az említett három civil szervezet is - tájékoztatta lapunkat Kovács Zsolt koordinációs referens.

A kivétel

Megtudtuk: a negyedik, ellátási szerződéssel rendelkező fogyatékosságügyi szociális szolgáltató (ÖMÉFA) továbbra is külön költségvetési soron szerepel ugyan, idén is 5 millió forinttal, ám ennek oka van. Nevezetesen: a város vezetése tavaly azzal szembesült: szocialista „elődje” egy közös pályázat részeseként korábban több évre elkötelezte magát ennyivel.

– Megvizsgáltuk: ha nem biztosítanánk a támogatást, a visszafizetési kötelezettség többe kerülne a városnak - jelentette ki Kovács Zsolt. Elismerte, hogy hátrányosan érinti az említett szervezeteket az állami normatíva csökkenése, de az önkormányzat sincs jobb helyzetben, amellett, hogy kevesebb pénzt kap az államtól, az előző városvezetés által felhalmozott adóssághalmaz kezelése is komoly nehézségekkel jár.

Egyéb források

- Szerencsére, az említett szervezetek számára számos pályázati forrás is adódik. A Szimbiózis Alapítvány például, köszönhetően annak, hogy remek pályázatírói, kiváló szakemberei és programjai vannak, 2010-ben 400 millió állami és pályázati forint bevételt könyvelhetett el különböző pályázatok révén. Ezekhez az önkormányzat a feladatellátási szerződés meghosszabbításával járult hozzá. Úgy vélem, a Szimbiózisnál az év fordulója körüli elbocsátások oka sem az önkormányzati támogatás hiánya volt, hanem az, hogy bizonyos projektek időközben lejártak. Ám azoknak, akiket egy projektek induláskor határozott időre felvesznek, tudniuk kell, hogy az ő foglalkoztatásuk csak időleges. Az említett három civil szervezet önkormányzati támogatásához írható még a Mecénás pályázaton szervezetenként elnyert 100-100 ezer (tavalyelőtt

178 ezer 500) forint. Ezen túlmenően a Szimbiózisnak az önkormányzat szállításra 1,5 millió forintot biztosít . Összevetésképp: ugyanezen feladatra a Máltaiak 4 millió forintot kapnak, de ők arányosan több személy szállítását is végzik – fűzte hozzá a referens.

ÉM-SzK

 Az előzmények 

A Miskolci Autista Alapítvány Családi Otthon, a Szeretet Alapítvány Csilla Bárónő Szeretetotthon és a Szimbiózis Alapítvány Habilitációs Központ nyílt levelében azt állította, hogy bár az önkormányzat ingatlan biztosításával támogatta a külső szolgáltatások kialakítását, a működtetéshez való hozzájárulás évek óta esetleges. Kifogásolták, hogy az ellátási szerződéssel rendelkező négy fogyatékosságügyi civil szoláltató közül csak egy kap önálló költségvetési soron támogatást az önkormányzattól, s kérték, hogy a 2012-es költségvetésben ők is hasonló elbírálás alá essenek. Ám a levelet követő, a Városháza illetékeseivel való többszöri egyeztetés után sem találták magukat az aláírók az időközben elfogadott költségvetés sorai között.A Városháza szóvivője lapunknak elmondta: a három civil szervezet támogatása benne van a büdzsében, a részletekről pedig tájékoztatást ígért. Kovács Zsolt koordinációs referens hétfőn beváltotta az ígéretet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában