Helyi közélet

2012.03.25. 19:56

Kigyulladt a Méh-telep

Ózd - Vasárnap a kora délutáni órákban érkezett a riasztás az Ózdi Tűzoltóságra, hogy a város határában szárazfű gyulladt ki, ami átterjedt a szentsimoni MÉH-telepre.

Ózd - Vasárnap a kora délutáni órákban érkezett a riasztás az Ózdi Tűzoltóságra, hogy a város határában szárazfű gyulladt ki, ami átterjedt a szentsimoni MÉH-telepre. Többszáz használaton kívüli gumiabroncs, munkagépek, teherautók kaptak lángra, de némi papírhulladék is meggyulladt.

- Hat habosító C-sugárral oltottuk a lágokat – mondta el érdeklődésünkre Szent-királyi László, tűzoltóparancsnok. – Három gépjárműfecskendő érkezett az ózdi laktanyából, egy vízszállító helyből, egy Kazincbarcikáról, egy pedig Egerből. Az első időszakban az oltóvíz utánpótlás megszervezése jelentett gondot, de szerencsére az állomány hathatós segítségével sikerült megállapítani, hogy nagyobb kár keletkezzen.

Környezeti szennyezés

Szent-királyi László hozzátette: a szél ebben az esetben segítette a tűzoltók munkáját, mert a szúrós szagú füstöt jobban felkeverte, lakott területen belül ebből már viszonylag keveset lehetett érezni.

- Veszélyes volt, mert viszonylag sok papírhulladék, épületek és további gépek is lángra kaphattak volna – folytatta Szent-Királyi László. – Egyelőre a kár mértékét még nem lehet felmérni, majd ha az utómunkálatok is befejeződnek, akkor lehet megsaccolni a veszteséget. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a MÉH-telepen számos tárgy már hulladékként szerepel, éppen ezért én úgy vélem, hogy a környezeti szennyizés sokkal nagyobb problémát jelent ebben az esetben. A tűz keletkezési körülményeit vizsgáljuk, annak viszont örülhetünk, hogy a tűz során személyi sérülés nem történt.

(ÉM – ME)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában