Helyi közélet

2012.03.08. 07:58

„Egy nő életében a gyerek a legfontosabb”

Miskolc - Judit 34 évesen szült és cseppet sem bánja, hogy nem hamarabb.

Miskolc - Judit 34 évesen szült és cseppet sem bánja, hogy nem hamarabb.

Tóth Judit közel tíz éve nyitotta meg személyi edző és egészség stúdióját, ahol terhessége idején sem hagyta abba a munkát. Lánya öt évvel ezelőtti születését megelőzően már sikeres volt, s ez ma sincs másként, bár mint mondja, nehéz volt megtalálni az egyensúlyt.

– Ha egy nő önmegvalósító a munkájában, és nem az az élete célja, hogy anya legyen, nagy változást hoz az életébe egy gyerek. Nekem is okozott némi gondot, de azóta tudom, amióta van, hogy a gyerek a legfontosabb dolog egy nő életében – mondta, bár hozzátette: soha nem gondolta volna ezt, mert „kerek” volt az élete gyerek nélkül is.

Úgy véli, egy sikeres nőnek nehéz átállni arra, hogy mindhárom szerepben, azaz dolgozó nőként, anyaként és párként is megállja a helyét. És nehéz összehozni, hogy a munka mellett elég idő jusson a családra. Ő próbálja arra az időre korlátozni a munkáját, amíg a lánya az oviban van.

– Azt az időt viszont, amit itthon vagyok, csak vele töltöm. Nem főzök és takarítok (ehhez segítséget veszek igénybe), hanem Jankával foglalkozom. Mivel nem tudnék meglenni a fitnesz nélkül, csak a helyes arányokat kellett megtalálni. Nekem sikerült, így a munkámtól feltöltődve jövök haza hozzá és a páromhoz. Ebből kiindulva azt vallom: ha megtalálod azt a hivatást, amit igazán szeretsz és sikeres vagy benne, boldog anyát kap a család – mondja.

Mindehhez az is hozzátartozik, hogy Judit elért egy olyan szintre a karrierjében és annyit élt előtte, hogy számára nem jár lemondással az, hogy anya lett.

ÉM-UM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában