Helyi közélet

2012.02.20. 10:52

Egy vérrög okozta a gyerek halálát

Miskolc - A kórházi papírokban benne volt, hogy véralvadásgátlót kell kapnia, de senki sem olvasta el azokat.

Miskolc - A kórházi papírokban benne volt, hogy véralvadásgátlót kell kapnia, de senki sem olvasta el azokat.

 Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja a megyei főügyészség egy tizenhat éves korában tüdőembóliában elhunyt Down-kóros fiú szüleit és orvosait. A Miskolci Törvényszék dr. Horváth Dóra vezette tanácsa előtt öt ember ül a vádlottak padján. Az ügy tárgyalása még múlt év novemberében kezdődött, de menet közben kiderült, hogy két, ugyanazon ügyvéddel rendelkező vádlott esetében érdekütközés lehetséges, ezért egyiküknek új jogi képviselőt kellett találnia magának. Hétfőn az ügyész ismertette a vádiratot, majd az elhunyt fiú édesanyjának meghallgatásával folytatódott a tárgyalás.

A vádirat szerint 2008 augusztusának elején a tizenhat éves Down-kóros fiú megcsúszott a fürdőszobában és elesett. Szülei ekkor ágyba segítették, mivel azonban másnap is fájlalta a lábát, mentőt hívtak hozzá. A gyereket lábtörése miatt egy hétig kezelték a traumatológiai osztályon, majd hazaadták. A szülők a kórházban átvették a zárójelentést és más papírokat, amelyeket néhány nap múlva el is vittek a házi gyermekorvosukhoz, azonban ő éppen szabadságon volt. A papírokat ez a helyettesítő kolléga átolvasás nélkül átvette, és az eredeti gyermekorvos asszisztensének továbbította, aki a számítógépben rögzítette a lábtörés tényét, de lemaradt, hogy a gyereknek naponta véralvadásgátló injekciót kell kapnia.

Sok bába közt...

Szeptember elején a fiút visszavitték szülei a kórházba, ahol a kontrollvizsgálaton az őt korábban is kezelő főorvos rákérdezett, hogy a gyógyszereket kapja-e a gyerek, ám a szülők a nyugtatóira gondoltak, amit tényleg rendszeresen beadtak neki, ezért rábólintottak, bennük fel sem merült, hogy a főorvos a napi véralvadásgátlóra gondolhatott. Néhány nappal később a fiú eszméletét vesztve összeesett, és a kiérkező mentők sem tudtak segíteni rajta. A sors iróniája, hogy a halottvizsgálatot éppen az az ügyeletes doktornő végezte, aki kolléganőjét helyettesítve átvette az apától a papírokat.

A vádirat szerint, a gyerek halálát egy, a végtagsérülés helyéről elszabadult vérrög okozta, ez akadhatott meg a tüdejében. Még az sem jelentett volna teljes védelmet ez ellen, ha rendszeresen megkapja a véralvadásgátló injekciókat, de az esélyét lényegesen csökkentette volna. A vádhatóság szerint a gyereket hazaadó főorvos ott hibázott, hogy nem mondta el szóban is azt, ami a zárójelentésben állt, a szülők és a gyermekorvosok pedig ott, hogy nem nézték át alaposan a papírokat, és nem gondoskodtak róla, hogy a fiú megkapja a véralvadásgátlót.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában