Helyi közélet

2012.02.23. 17:48

Drága lesz a diploma...

Miskolc - A diákok mára döntöttek, hol tanuljanak tovább, de nem voltak könnyű helyzetben.

Miskolc - A diákok mára döntöttek, hol tanuljanak tovább, de nem voltak könnyű helyzetben.

Pénteken éjfélkor lejár a felsőoktatási jelentkezés határideje. Az idén nem volt könnyű dolguk az érettségi előtt álló fiataloknak, hiszen a jelentkezési határidő előtt három héttel derültek ki az egyetemekre lebontott keretszámok. A szakminisztérium úgy döntött, egy héttel meghosszabbítja a határidőt. Segített-e ez a fiataloknak? A miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban jártunk, ahol a diákokat erről faggattuk.

El sem hitték

Szabó Ildikó, aki a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karára készült, úgy fogalmaz: – Először el sem hittük, hogy Miskolcon egyetlen ösztöndíjas hely sem lesz a karon, azért reménykedtünk, hogy néhány helyet hagynak. Mindenkit rosszul érintett a döntés, de legrosszabbul azok jártak, akiknek a szülei nem tudják finanszírozni az önköltséges képzést.

Ildikó azt is csalódottan vette tudomásul, hogy ráadásul az önköltséges hallgatók ösztöndíjat sem kaphatnak. Mindezek ellenére úgy tervezi, hogy nem veszi föl a Diákhitel 2-t, a család megpróbálja valahogy kigazdálkodni a tanulás árát. Ildikó abszolút rossz döntésnek tartja a keretszámcsökkentést, mert véleménye szerint a legjobbakon kívül azok kapnak esélyt tanulásra, akik jó anyagi háttérrel rendelkeznek.

Hagyta az egyetemet

Iskolatársa, Molnár Gergő pedig, amikor meghallotta, hogy Miskolcon nem lesz a gazdasági karon ingyenes alapképzés (merthogy ő is odakészült), lemondott az egyetemről. Úgy gondolta, inkább szakmát tanul, beiratkozik fogtechnikusképzésre. A bátyja is itt tanul, és úgy gondolja, ezzel többre megy. Gergő szerint részben jogos a keretszámcsökkentés, hiszen úgy tapasztalta, hogy szinte már mindenkit felvettek az egyetemre. Az azonban nem helyes, hogy a diákok a jelentkezés előtt néhány héttel tudták meg a konkrét keretszámokat, tette hozzá.

A gimnáziumban fórumokon és szülői értekezleten tájékoztatták a diákokat és a szülőket a változásokról, tudtuk meg Kovácsné Szegedi Ildikó igazgatótól. A szülőket főleg az érdekelte, hogy ha jól tanul a gyerek, átmehet-e fizetős képzésről ingyenesre. Ez persze csak akkor lehetséges, ha azon a szakon indítanak állami ösztöndíjas képzést is, jegyezte meg az igazgató, hozzátéve: a diákoknak és a szülőknek a Miskolci Egyetemet ajánlották, mert itthon az önköltséges képzés is olcsóbb, mint például a fővárosban az ösztöndíjas.


Mi történt?

Január elején fogadta el a kormány az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat, de az intézményekre lebontott keretszámok január végén láttak napvilágot. 

Közel 50 ezer hallgató tanulhat majd úgy, hogy tanulmányi költségeit részben vagy egészben az állam fizeti.

Mindenki bejuthat a felsőoktatásba, aki elér legalább 240 pontot.

Az új felsőoktatási törvény három finanszírozási formát különböztet meg: 34 ezer hallgató lehet állami ösztöndíjas, 15 ezer 500 hallgató részösztöndíjas, a többiek önköltséges hallgatók lehetnek.

Az önköltséges hallgatóknak elindul a Diákhitel 2.

A tavalyi 4900 helyett 250 közgazdász, 800 helyett 100 jogász tanulhat állami pénzen, e két területen a Miskolci Egyetem (a többi vidéki egyetemhez hasonlóan) egyetlen állami ösztöndíjas helyet sem kapott alap, illetve osztatlan képzésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában