Helyi közélet

2012.02.04. 11:00

A benzinárak miatt demonstráltak

Miskolc - Szombaton délelőtt tíz óra körül rendben elindult az az autókonvoj, amelynek tagja a magas üzemanyagárak ellen tiltakoztak forgalomlassítással. Bár a szervezők több száz autóst vártak a megmozdulásra, reggel kilenctől a tíz órai indulásig 50-60 jármű gyűlt össze, aztán nekivágott útjának.

Novák János, az akció egyik főszervezője elmondta, bizonytalan volt, hogy egyáltalán meg tudják-e tartani a demonstrációt, mert ha idejében megérkezett volna a beharangozott jelentős havazás, kénytelenek lettek volna egy másik időpontban megrendezni a forgalomlassítást. Többen azonban így sem voltak benne biztosak, hogy indulnak-e, vagy a nagy hideg miatt maradtak inkább otthon.

A Corától rendőri felvezetéssel elvonuló konvoj az M30-ason hajtott végig nagypapás, 40-50-es tempóban a pálya Auchan felőli végéig. Mire a járművek az autópálya-felhajtóhoz értek, már derekasan hullott az apró szemű hó, amit a szél vízszintesen kergetett a nyílt tereken, de ez már nem tántorította el a tiltakozókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában