Helyi közélet

2012.01.05. 11:39

Szondi telep: Ház a semmi közepén

Miskolc - Az egykori Szondi telepet régen elbontották, csak öt család él még a semmiben... Szó szerint a semmiben.

Miskolc - Az egykori Szondi telepet régen elbontották, csak öt család él még a semmiben... Szó szerint a semmiben.

Szó szerint a semmiben, hiszen a házak környékén csak a pusztaság van, és bent sem veti fel a jólét az ott élőket. Mára csak öt család maradt a közel 70-ből. Évekkel ezelőtt egy vállalkozó ugyanis megvette a területet, és ezzel együtt a lakókat is - ezt már Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke mondta lapunknak. Azt is, hogy az öt családból négynek a háza még úgy ahogy lakható, de az ötödik, amelyik a József Attila telep közepén áll magányosan, szinte lakhatatlan. A lakók - egy férfi és a felesége - mégis fizetnek azért, hogy az omladozó épületben lakhassanak. A családfőtől megtudtuk: havi 3000 forint bérleti díjat fizetnek a MIK-nek. De - mint mondták - hiába kérnek segítséget a házfelújításhoz, senki nem foglalkozik velük. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy amikor a telepet bontották, nekik is felajánlottak lakásokat. A fiúk és annak családja el is költözött, de számukra nem kínáltak megfelelőt - sorolta a férfi. A megfelelő alatt pedig azt értette, hogy olyat, aminek a költségeit fizetni tudták volna. Így maradtak, most pedig attól félnek, egy nagyobb szél, vagy egy nagyobb havazás, és rájuk dől a ház...

Kihez tartoznak?

Ettől tart Váradi Gábor is, aki a telepet megvásárló vállalkozót is megkereste, hogy közösen találjanak megoldást. Az elnök szerint ugyanis a mostani tulajdonos feladata lenne, hogy ingatlant találjon a még ott élőknek. De az, hogy valójában kinek a feladata nehéz követni: az ingatlanban élő család a cigány kisebbségi önkormányzat közmeghallgatásán is felvetette a problémát, de - mint a férfi mesélte - akik az önkormányzat részéről ott voltak, nem tudtak semmit mondani. "Igazából nem tartozunk senkihez..." - mondta.

A kisebbségi önkormányzat elnöke próbál segíteni a családnak, mert - ahogy fogalmazott - magukat nem tudják képviselni. Hiába próbálnak egyedül lakást keresni, az előítéletek miatt nem szívesen adnak el nekik ingatlant. ÉM-NSZR

Nem tud róla, de visszahív

Megkerestük a vállalkozót is, illetve felhívtuk azt a telefonszámot, amelyet Váradi Gábortól kaptunk meg. Ezt egy férfi vette fel, aki azt mondta: "Nem tudok a cégről, nem dolgozom már ott." Melyik ez a cég? - kérdeztük. "Nem tudom, ne haragudjon, ha megtudok valamit, visszahívom" - válaszolta. Nem hívott vissza...

Az önkormányzatnál már többre jutottunk, egészen pontosan a Miskolc Holding Zrt.-ig, ahová a MIK is tartozik. Pásztor Imre, a cég kommunikációs vezetője elmondta: "A József Attila telepen lévő lakások jelenleg is önkormányzati tulajdonban állnak, ezért az ott lakó bérlők bérleti díjat fizetnek." Az épület felújítását nem tervezik, mert az - ahogy a válaszban állt - gazdaságtalan volna. Korábban is felajánlottak részükre lakásokat, amelyeket nem fogadtak el az ott élők - tudtuk meg. Ezért a bérlőkkel, elhelyezésük érdekében tovább egyeztet a MIK Zrt., vagyis az elhelyezéshez szükséges intézkedéseket megtették, megteszik - hangsúlyozta. Azt is elmondta: a területre még évekkel ezelőtt az előző városvezetés kötött előszerződést egy vállalkozóval, most az ebben foglaltak teljesítése szerint a területrendezés zajlik, amely várhatóan ez évben lezárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában