Helyi közélet

2012.01.25. 19:31

Nyomravezetői díj egy miskolci pénzintézet kirablása ügyében

Miskolc, 2012. január 25., szerda (MTI) – Kétszázezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség egy miskolci pénzintézet kirablása ügyében - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Miskolc, 2012. január 25., szerda (MTI) – Kétszázezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség egy miskolci pénzintézet kirablása ügyében - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Egyedné Novodonszki Éva tájékoztatása szerint egy 25-30 év körüli férfi január 19-én arcát sapkával eltakarva ment be az Árpád utca egyik pénzintézetébe, majd fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve pénzt követelt.

Az alkalmazottak a fenyegetés hatására a kasszában lévő pénzt átadták az elkövetőnek, aki a helyszínről kerékpárral próbált elmenekülni. Egy járókelő, meghallva az alkalmazottak segítségkérését, megkísérelte feltartóztatni a férfit, aki kerékpárját, szemüvegét, egy irattartót, valamint válltáskáját - benne az eltulajdonított készpénzzel - hátrahagyva elszaladt. Személyi sérülés nem történt.

A szóvivő közlése szerint a megyei rendőrfőkapitány kétszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki annak,

aki a rablással megalapozottan gyanúsítható férfi kilétének megállapítását vagy elfogását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja, a bejelentő személyét bizalmasan kezeli.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában