Helyi közélet

2011.12.14. 20:04

Miskolci parkolási díjak: Melyiket a három közül?

Miskolc - 5, 7 vagy 10 százalékkal is emelkedhetnek a miskolci parkolási díjak.

Miskolc - 5, 7 vagy 10 százalékkal is emelkedhetnek a miskolci parkolási díjak.A csütörtöki testületi ülésen három parkolási díjemelés közül választhatnak a képviselők. Dönthetnek az 5, a 7, de akár a 10 százalékos növekedés mellett. Egészen pontosan 3+2-es, 5+2-es és 8+2-es emelést tartalmaz az előterjesztés. A plusz kettő mindhárom esetben a jövő év elejétől esedékes 2 százalékos áfaemelést jelenti. Melyiket választhatják és mi befolyásolhatja döntésüket? – erről kérdeztük a napirend beterjesztőjét, Perecsenyi Attilát, a Régió Park Kft. ügyvezetőjét.

„Több változatot dolgoztunk ki az emelésre, és ezeket beillesztettük az üzleti tervbe” – kezdte válaszát. Az 5 százalékos díjemelés esetében még nem tudnak jobb parkolási feltételeket biztosítani az autósoknak, a cégnek pénze sem marad fejlesztésre, és a parkolást sem tudják szabályozni – magyarázta. A 7 százalékos árnövekedés már jobban megszűri a szabad parkolóhelyeket, és fejlesztésre is jut – tette hozzá. A 10 százalékos esetében pedig még több szabadhelyet biztosíthatnának az autósoknak, és még nagyobb összeg jutna fejlesztésre – hangsúlyozta. A parkolási cég számára nyilván az utóbbi javaslat elfogadása lenne az ideális, ennek ellenére Perecsenyi Attila szerint nem valószínű, hogy emellett döntenek a képviselők. Mint mondta: a bizottsági üléseken is a 7 százalékos emelést támogatták.

Van jobb?

Az ügyvezetőtől azt is megkérdeztük, hogy valóban csak úgy lehet szabályozni a parkolást, ha árat emelnek? Erre az válaszolta: „Mondjon jobbat, megpróbáljuk úgy...”. Azt is elmondta: több lakóközösség kéri őket arra, hogy a környező területeket vonják be a fizető parkolási rendszerbe, pont azért, hogy ne álljanak oda az autósok.

Perecsenyi Attila azonban díjcsökkenésről is beszélt, egészen pontosan arról, hogy januárban fél áron válthatók meg a parkolóházakba érvényes éves bérletek. Ennek kapcsán kérdeztük meg, hogy az elmúlt időszakban nőtt-e a parkolóházak kihasználtsága? „Még mindig nem annyival, mint szeretnénk” – válaszolta. De az árakkal ezt is lehet szabályozni, ezt bizonyítja az is, hogy nyáron, mikor ingyenessé tették a parkolást, négyszeresére nőtt a parkolóház kihasználtsága – mondta.

ÉM-NSZR


Emelések

5 százalékos emelés esetén

Egy óra parkolás:

Zöld zónában 315 forint

Sárga zónában: 205 forintot

Kék zónában: 140 forintot

Magánszemélyeknek az éves bérlet: 78800 forint

Cégnek: 141800 forint

7 százalékos emelés esetén

Egy óra parkolás:

Zöld zóna: 320 forint

Sárga zóna: 210 forint

Kék Zóna: 145 forint

Magánszemélyeknek az éves bérlet: 80000 forint

Cégnek: 145000 forint

10 százalékos emelés esetén

Egy óra parkolás:

Zöld zóna: 330 forint

Sárga zóna: 215 forint

Kék zóna: 150 forint

Magánszemélyeknek az éves bérlet: 82500 forint

Cégnek: 148500 forint


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában