Helyi közélet

2011.12.27. 16:39

Miskolci biomassza-erőmű: Az ügyvezető szerint működik a porleválasztó

Miskolc - Még nem tudni, pontosan hol is olvashatók majd azok az adatok, amelyek a biomassza-erőmű károsanyag-kibocsátásáról adhatnak képet.

Miskolc - Még nem tudni, pontosan hol is olvashatók majd azok az adatok, amelyek a biomassza-erőmű károsanyag-kibocsátásáról adhatnak képet.

Karácsony előtt azzal a kérdéssel lepte meg Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője a Miskolcon, Kilián-délen biomassza-erőművet üzemeltetni szándékozó Bioenergy-Miskolc Kft-t, hogy miért gomolyog az erőmű kéményéből jól látható füstfelhő, holott korábban nem erre készítették föl a lakosságot? Méhn Imre, a Bioenergy-Miskolc Kf. ügyvezető igazgatója közleményben válaszolta, hogy az emissziós méréseket megrendelték, amelyek a cég honlapján megtekinthetőek lesznek.

Az ügyvezető kérdésünkre megerősítette: a próbaüzem a múlt vasárnap kezdődött, és mivel a jogerős használatbavételi engedélyhez szükség van emissziós- és zajszint-mérésekre, ezeket is megrendelték. Méhn Imre elmondása szerint a biomassza-erőműben faaprítékot tüzelnek el, de működik a porleválasztó, ezért vizet és széndioxidot kibocsáthat az erőmű, de port egészen biztosan nem. Példaként a hasonló elven működő mátészalkai erőművet hozta fel, ahol egy öt megawatt teljesítményű kazán üzemel – míg a miskolci teljesítménye három megawatt lesz – és az sem jár porkibocsátással. A világon szerte sok ezer hasonló kazán működik, de egyikkel sincs gond, tette hozzá az ügyvezető, aki elmondta még: a mérési eredmények a két ünnep között, vagy legkésőbb a következő év elejére állnak rendelkezésre, amelyeket honlapjukon közzétesznek. Arra a kérdésünkre, hogy pontosan mi a honlap címe, ahol az adatok elérhetők lesznek, Méhn Imre annyit mondott: a honlapjuk az erőmű építésének megkezdése előtt már üzemelt, ezen mutatták be a látványterveket, de az oldal címét pontosan nem tudta megadni. (Az akkor még csak tervezett kiliáni biomassza-erőmű leírását az internetes keresők egy alternatív energiával foglalkozó honlapon találták meg, a cég saját oldalára nem sikerült rátalálnunk.)

F. Nagy Zsuzsanna, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány irodavezetője elmondta, részt vett a tavalyi lakossági fórumon, de azóta nem foglalkozott az erőmű kérdésével. A kísérleti üzem technológiája nem volt ugyan meggyőző, és négy fideszes képviselő is ellenezte, a mátészalkai erőműben tett látogatás azonban eloszlatta a kétségeiket. Környezetvédelmi szempontból az erőmű helyszínkijelölése nem szerencsés, az alapítvány ajánlott jobb területeket is, ahol felépíthették volna az üzemet, mondta F. Nagy Zsuzsanna. Leginkább a fűtőanyag odaszállítása terheli a környezetet. Az erőmű környezetvédelmi szempontból nem jelent valódi alternatívát, ha ugyanebből a költségből napkollektorokat telepítettek volna, több lakást lehetett volna környezetbarát energiával ellátni. F. Nagy Zsuzsanna úgy tudja, a cég saját mérése mellett az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség emissziós méréseire is szükség van a használatbavételi engedély kiadása előtt, a felügyelőség sajtószóvivőjét azonban nem értük el.

ÉM-SZP


Miskolc - Jakab Péter kérdez, a Bioenergy Miskolc Kft. válaszol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában