Helyi közélet

2011.12.13. 13:05

Erdőhorváti: Egy fáért százat kapnak

Erdőhorváti - Egyelőre másfél hektáros területen fekszik majd Erdőhorváti határában az Ország Erdeje.

Erdőhorváti - Egyelőre másfél hektáros területen fekszik majd Erdőhorváti határában az Ország Erdeje.

Egymás után kétszer is Erdőhorvátiban vágták ki az ország karácsonyfáját. Cserébe fenyőfánként száz darab ezüstfenyőt kap a zempléni település önkormányzata, amelyből a falu határában kialakítják majd az Ország Erdejét.

Az ötlet eredete

– Hogy miért pont itt? – kérdez vissza Takács Gábor, Erdőhorváti polgármestere. – Azért, mert itt találtuk ki. Már tavaly, amikor szó esett arról, hogy Erdőhorváti ajánlja fel a Parlament előtt felállítandó ország karácsonyfáját, elhangzott, hogy mit kérünk cserébe. Mindez akkor történt, amikor nálunk járt egy akció keretében a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Akkor a szervezettel és a megyei önkormányzattal közösen abban állapodtunk meg, hogy kapjunk a fenyőfáért cserébe 100 csemetét, amelyet elültetünk a falu határában és attól fogva itt lesz az Ország Erdeje. Ez azt jelentené, hogy pár éven keresztül minden, a Parlament előtt karácsonykor felállított fenyőfáért 100 csemetét kap az önkormányzatunk és ebből néhány év alatt egy parkerdő alakulhat majd ki. A szándék ezzel pedig az, hogy 40-50 év múlva – mert bízunk a jövőben – minden évben az Ország Erdejében vágnák ki az ország karácsonyfáját.

Másfél hektár

Az Ország Erdejének szánt területet a közelmúltban jelölték ki a település határában. Egyelőre még nincsenek a másfél hektáros területen csemeték. Az első ültetéseket 2012 tavaszára tervezik.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában