Helyi közélet

2011.12.31. 15:43

A kiscsirkék azóta tyúkok lettek

Sárazsadány, Csokvaomány, Tiszatardos - Néhány településen minden család felnevelte az adományba kapott kisállatokat.

Sárazsadány, Csokvaomány, Tiszatardos - Néhány településen minden család felnevelte az adományba kapott kisállatokat.

Hét Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen száz százalékosan teljesült a Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány áprilisban indított élelmezési akciója, tudtuk meg az alapítvány munkatársaitól. A szervezet áprilistól augusztus végéig tartó országos akciója során az országban több mint 15 ezer, megyénken 4311 hátrányos helyzetű család számára biztosította a háztáji gazdálkodáshoz szükséges vetőmagot és kishaszonállatokat, így többek között nyulat és baromfit. A száz százalékos siker azt jelenti, hogy az akcióban részt vett családok mindegyike felnevelte az állatokat, a vetőmagokat pedig elültette a kertjében, és gondozta a növényeket.

Belátták

Az egyik sikeres település Sárazsadány, ahol 8 család kapott segítséget az alapítványtól. Palcsó Mihály polgármestertől megtudtuk, az akció elején ugyan egy kicsit győzködni kellett az embereket, hogy érdemes az állatokat felnevelni, a növényeket gondozni, de később mindenki belátta, egy kis munkával annyi élelmiszert termelhetnek a családjuknak, amennyit megvásárolni nem tudtak volna. A polgármester elmesélte: a kiscsirkék és kiskacsák mind felnőttek, azóta majdnem mindet levágták és megették, de olyan család is van, mely néhány tyúkot meghagyott, hogy legyen friss tojás a háznál. Palcsó Mihály szerint az akció megadta a kezdő lökést a hátrányos helyzetű embereknek ahhoz, hogy belássák, munkával segíthetnek magukon.

Folytatnák

Csokvaomány is a száz százalékos települések között végzett, itt 31 családot támogatott az alapítvány. Nagy Róbertné önkormányzati dolgozó lapunknak elmondta: az emberek nagyon örültek az akciónak. Az állattartáshoz szinte mindenki értett, hiszen kutya vagy macska azelőtt is volt a házaknál. A kertjét is megművelte mindenki, de néhány családnak nem sikerült jó termést betakarítania. Az emberek reménykednek, hogy jövőre a növénytermesztés is jobban sikerül.

Tiszatardoson szintén nagy sikert aratott az akció. Az önkormányzatnál megtudtuk, a hátrányos helyzetű családok belátták, hogy ha állatot nevelnek, kertet művelnek, akkor jobban járnak, mintha mindent a boltban kell megvenniük. Itt jó volt a termés is, és az emberek bíznak abban, hogy jövőre is bekerülhetnek az akcióba.


Januárban indul

Az alapítvány január közepén indítja 2012-es akcióját: ebben az újonnan csatlakozó családok mellett minden eddig támogatott család vetőmaghoz juthat, a mini háztáji gazdaságot kialakító közösségek pedig további kishaszonállatokat fognak kapni.

A családok által a program keretében helyben termelt zöldséget, friss tojást az önkormányzat segítségével akár az áruházláncok is felvásárolhatják az érintettektől, mondta Hegedűs Zsuzsa, az alapítvány elnöke, aki a családi gazdaságok által megtermelt termékek értékesítését az önkormányzatok bevonásával és aktív segítségével képzelné el.


Ahol jól sikerült

Települések, ahol az élelmezési akció száz százalékosan teljesült: Galvács, Kány, Csokvaomány, Sárazsadány, Gagybátor, Tiszatardos, Bódvarákó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában