Helyi közélet

2011.10.25. 10:22

Lenullázott villanyszámla

Sátoraljaújhely - Mostantól napelemes rendszer szolgáltatja a villamos energiát a sátoraljaújhelyi Európa Házban.

Sátoraljaújhely - Mostantól napelemes rendszer szolgáltatja a villamos energiát a sátoraljaújhelyi Európa Házban. Összesen mintegy 30 millió forintba került az a beruházás, amelynek köszönhetően a sátoraljaújhelyi Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZRVA) napelemek segítségével látja el a villamos energia szolgáltatását az újhelyi Európa Házban.

Milliós megtakarítás

– Éves szinten 3 és 7 millió forint körül volt az az összeg, amelyet villanyszámlára költöttünk eddig – mondta a rendszer bemutatásán Juhász István, a ZRVA ügyvezető igazgatója. – Miután mostanában már semmilyen támogatásban nem részesülünk, ezért ott igyekszünk spórolni a költségeinken, ahol tudunk. Ezt a beruházást, amely 60 százalékos EU-s finanszírozású volt, az eddigi megtakarításainkból fedeztük. A megvalósíthatósági tanulmány szerint három éven belül megtérül a beruházás, ám már addig is gyakorlatilag egy forintot sem fizetünk majd villanyszámlára.

Juhász István elmondta, a 98 elemből álló, összesen 170 négyzetméteres rendszer éves szinten közel 28 ezer kilowattóra áramot képes megtermelni, amellyel elláthatják az alapítvány irodáin és közösségi helyiségein kívül az Európa Házban lévő más vállalkozásokat is elektromos árammal.

– Ennek köszönhetően továbbra is viszonylag alacsony szinten tudjuk majd tartani az irodák bérleti díjait, ami ugyancsak jelentős segítség lehet a vállalkozásoknak. Idén 20 éves az alapítványunk, és úgy érzem, ez a legszebb születésnapi ajándékunk az összes között – tette hozzá Juhász István.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában