Helyi közélet

2011.10.17. 10:11

Idősek világnapja Mezőkövesden

Mezőkövesd - Október 1-je az Idősek Világnapja, az október hónap pedig az Idősek Hónapja.

Mezőkövesd - Október 1-je az Idősek Világnapja, az október hónap pedig az Idősek Hónapja.Ennek alkalmából minden évben ünnepséget szerveznek a nyugdíjasok számára, amelyet ez alkalommal október 10-én tartottak meg. Délelőtt dr. Fekete Zoltán polgármester, a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális- és Gyermekjóléti Szolgálat részéről Zsák Terézia és Molnár Pálné felköszöntötte Mezőkövesd két legidősebb polgárát, a 102 éves Bíró Pétert és a szintén 102 esztendős Pap Józsefnét. Mindkét szép korú a gyógyszer- és orvosmentes életre esküszik, hiszen semmilyen gyógykészítményt nem szednek. Őket korban a 101 éves Marczis Pálné követi. Az Idősek Világnapja alkalmából rendezett program délután a Közösségi Házban folytatódott, ahol kaláccsal és kulturális műsorral várták Mezőkövesd idős polgárait. Az ünnepség elején dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, illetve virágcsokorral és tortával köszöntötte az ünnepségen résztvevő 94 éves Takács Györgyöt és a 99 éves Fűtő Istvánnét. A műsor keretében felléptek a László Károly úti Tagóvoda nagycsoportosai, akiknek Kakukné Bán Borbála és Tóthné Pap Ágnes óvónők tanították be a műsort. Mellettük színpadra lépett még Guba Viktória, valamint Vinnai Anikó kíséretében Balogh Katalin és Kis Franciska. A műsort a Matyó Nagymama Klub matyó lakodalmasa, valamint a Matyó Népi Együttes összeállítása zárta. 

Az ünnepség zárásaként hálaadó szentmisén vehettek részt Mezőkövesd szép korú lakosai a Szent László templomban.

- M. Zs. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában