Helyi közélet

2011.08.16. 17:05

Ideiglenes zárolás a Miskolci Nemzeti Színház költségvetésében

Miskolc - Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata másfél héttel a tervezett évadnyitó társulati ülés előtt, augusztus 11-i rendkívüli közgyűlésén határozott arról, hogy 88 millió forintot zárol a Miskolci Nemzeti Színház márciusban elfogadott, és már akkor jelentősen csökkentett költségvetéséből.- <em><strong>A Miskolci Nemzeti Színház sajtóközleménye.</strong></em>

Miskolc - Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata másfél héttel a tervezett évadnyitó társulati ülés előtt, augusztus 11-i rendkívüli közgyűlésén határozott arról, hogy 88 millió forintot zárol a Miskolci Nemzeti Színház márciusban elfogadott, és már akkor jelentősen csökkentett költségvetéséből.- A Miskolci Nemzeti Színház sajtóközleménye.A megszorított költségvetést tudomásul véve a Miskolci Nemzeti Színház vezetősége igyekezett magas művészi szempontoknak megfelelve, a közönség elvárásait is figyelembe véve, ám a megszokottnál kevesebb új bemutatóval, és több korábbi sikeres darab felújításával összeállítani az évad programját. Ennek megfelelően a színház leszerződött a jogtulajdonosokkal és az előadóművészekkel.

A mostani, 88 millió forintos zárolás viszont rendkívüli nehézségeket állított a színház működése elé a 2011/2012-es évadban. Annak érdekében, hogy a pénzügyi zárolás ellenére a program lebonyolítható legyen, a műsorterv átszerkesztésére, illetve több bemutató időpontjának megváltoztatására kényszerülünk, az alábbiak szerint:

Az évadnyitó társulati ülés augusztus 23. helyett szeptember 6-án, 11 órakor lesz a Kamaraszínházban.

A Túl a Maszat-hegyen című mese-musical bemutató előadása a meghirdetettel ellentétben október 7-én lesz. Az első nagyszínházi bemutató előadás Bereményi Géza Az arany ára című színműve lesz október 28-án.

Legnagyobb költségvetésű előadásunk, A nyomorultak premierje 2012. március 2. Az eredetileg ekkorra meghirdetett operabemutató, Puccini Bohémélete 2011. november 25-én kerül színre először. A Legenda a lóról című Tolsztoj-művet március 23-tól láthatja újra a közönség a Csarnokban, a Ludas eM/Mesterkurzus című táncszínházi est bemutató előadása pedig 2012. január 13-án lesz szintén a Csarnokban. Régi sikerdarabunk, A dzsungel könyve ebben az évadban eddigi terveink szerint a Nagyszínházban lesz látható. Az ügynök halála című dráma, a Pletykák című bohózat és az Elsötétítés című színmű bemutatójának időpontja nem változik. (A Miskolci Nemzeti Színház 2011/12-es módosított műsorterve a keretes írásunkban található.)

A zárolás miatt szükséges egyéb takarékossági intézkedések meghozatala is, melyekről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

A zárolás nem érinti sem a színház alkalmazotti létszámát, sem az eddig bevált működési struktúrát.


Miskolci Nemzeti Színház

Műsorterv

2011/2012

Nagyszínház:

2011. október 28. Bereményi Géza: AZ ARANY ÁRA ● piaci játék

Rendező: Balikó Tamás

2011. november 11. Dés László - Geszti Péter-Békés Pál: A DZSUNGEL KÖNYVE ● musical

Rendező: Krámer György Harangozó-díjas

2011. november 25. Giacomo Puccini: BOHÉMÉLET ● operajáték

Rendező: Halasi Imre Jászai-díjas, Érdemes művész

2012. február 10. Arthur Miller: AZ ÜGYNÖK HALÁLA ● dráma

Rendező: Balikó Tamás

2012. március 2. Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg - Herbert Kretzmer: A NYOMORULTAK ● musical

Rendező: Halasi Imre Jászai-díjas, Érdemes művész

Kamaraszínház:

2011. október 7. Varró Dániel - Teslár Ákos - Presser Gábor: TÚL A MASZAT-HEGYEN ● mese-musical

Rendező: Seres Ildikó Jászai-díjas

2012. január 27. Neil Simon: PLETYKÁK ● bohózat

Rendező: Korcsmáros György Jászai-díjas Érdemes művész

Játékszín:

2011. december 16. Spiró György: ELSÖTÉTÍTÉS ● színmű

Rendező: Korognai Károly

Csarnok:

2012. január 13. Ludas eM ● Mesterkurzus ● táncszínházi est

Koreográfus: Kozma Attila ● Krámer György Harangozó-díjas

2012. március 23 Lev Tolsztoj: LEGENDA A LÓRÓL ● drámai játék

Rendező: Krámer György Harangozó-díjas

Műsoron:

Jávori F. - Miklós T. - Kállai I. - Böhm Gy.: MENYASSZONYTÁNC ● klezmer musical

Fenyő Miklós - Novai Gábor: HOTEL MENTHOL ● musical

Barta Lajos: SZERELEM ● színmű

Dobozy - Korognai: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK ● komédia

OPERA- ÉS OPERETT GÁLA

Szüle M. - Walter L. - Harmath I.: EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL ● zenés bolondság

Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM ● dráma

Jean Poiret: ŐRÜLT NŐK KETRECE ● komédia

Arthur Miller: KÖZJÁTÉK VICHYBEN ● színmű

Dan Goggin: APÁCÁK ● musical

Valló Péter - Vajda Katalin - Fábri Péter: ANCONAI SZERELMESEK ● zenés komédia

Ken Ludwig: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN ● bohózat

Egressy Zoltán: PORTUGÁL ● színmű

Richard Alfieri: Hat hét, hat tánc ● életjáték

Sławomir Mrožek: TANGÓ ● színmű

Spiró György: PRAH ● komédia

Hanoch Levin: AZ ÉLET MINT OLYAN ● tragikus komédia

A szem muzsikája ● táncszínházi est

Carl Orff: CARMINA BURANA ● táncjáték

Paolo Magelli - Zeljka Udovicic -Vargha Márk Péter-Kardos Tünde: szerelem.hu


Kapcsolódó cikk:

Miskolc -  Mintha tízes erősségű földrengés érte volna a színházat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában