Helyi közélet

2011.08.14. 14:12

Éjjel-nappali szülinap a Miskolci Állatkertben!

Miskolc - A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a hazai állatkertek sorában az egyik legfiatalabb és egyben a legrégebbi hagyományokkal is rendelkező létesítmény, hiszen a XIV. században ezen a területen alapított vadaskertet Nagy Lajos király.

Miskolc - A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a hazai állatkertek sorában az egyik legfiatalabb és egyben a legrégebbi hagyományokkal is rendelkező létesítmény, hiszen a XIV. században ezen a területen alapított vadaskertet Nagy Lajos király.

A vadaspark – ahogyan a legtöbben ismerik - augusztus 20-án ünnepli 28. születésnapját. A lassan három évtizedes állatkert idén két programmal emlékezik meg az évfordulóról.

Augusztus 19-én pénteken az „ÉjszakáZoo” néven ismertté vált programját szervezi meg az állatkert. A sötétedéskor induló vezetésen az éjjeli, főként ragadozó életmódú állatokkal ismerkedhetnek meg közelebbről a látogatók. A zárás után kezdődő programon egységesen támogatói jeggyel lehet részt venni (3480 Ft / fő), ill. előzetes bejelentkezés szükséges a megfelelő létszám miatt. Jelentkezés: telefonon: 46/332-121, 30/2499500, vagy e-mail címünkön: [email protected].

Augusztus 20-án és 21-én, a teljes hétvégén – nemzeti ünnepünkre is tekintettel – kenyérsütéshez kapcsolódó kisebb foglalatosságra várjuk a gyerekeket és családjukat. Megtanulhatják a gyerekek, miből s hogyan lesz mindennapi kenyerünk az asztalon, közben megismerkedhetnek a kenyér „történelmével” is.

Emellett pólófestésre is vállalkozhatnak felnőttek és gyerekek egyaránt, a „mosásálló” alkotásokat haza is lehet vinni, a kisebbek arcfestő segítségével kedvenc állatukká változhatnak át. Amennyiben az időjárás is kedvez az Új Kenyér Ünnepének, a már jól ismert programokra is számíthatnak az állatkert látogatói: látványetetések (nagymacskák, szurikáták, mosómedvék, stb.), állatsimogató és lovaglás várja az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában