Helyi közélet

2011.06.07. 07:54

Népszerűsítő kisfilmeket is forgattak

<p>Az egri Eszterházy Károly Főiskola Földrajz Tanszékének 20 fő geográfus hallgatója terület- és településfejlesztő gyakorlati munkát végez az Abaúj-hegyközi leghátrányosabb helyzetű kistérségben.</p>

Legutóbb kilenc hallgató járt megyénkben, akinek a szállása Mogyoróskán volt. Amint azt Kajati György, a főiskolások munkájának irányítója elmondta: a hallgatók másfél éve a kistérség önkormányzati, civil és turisztikai szereplőivel együttműködve a helyi igényeknek megfelelően dolgoznak a térség társadalmi-gazdasági felzárkóztatása érdekében. Az eddigi munkájuk során a diákok a kistérség helyi értékeit, turisztikai vonzereit gyűjtötték leltárba, a kistérséget és településeit népszerűsítő kisfilmeket forgattak, a Zemplén-hegység túraútvonalait járták be és fotókkal segített útvonalvezetőket készítettek, valamint tematikus turisztikai programcsomagokat állítottak össze. A munka eredményeit szakdolgozatokban és tudományos diákköri munkákban jelentetik meg.

A programot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Integrált Fejlesztési Osztálya támogatja, amelynek fenntarthatósága érdekében a hallgatók az Agria Geográfia Alapítvány közreműködésével pályázatokat nyújtottak be a Nemzeti Civil Alapprogramhoz.

- A program alapvető célja, hogy hozzásegítse az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeit egy, a mainál hatékonyabb és hasznosabb társadalmi kapcsolatrendszer kialakításához, a társadalmi, szellemi értelemben vett perifériális helyzet oldásához - nyilatkozta még Kajati György. - A program célja az is, hogy a hátrányos helyzetű kistérséggel való kapcsolatépítés révén hozzásegítsük a társadalmi, gazdasági diszciplínákat oktató egyetemeket és főiskolákat ahhoz, hogy hallgatóik számára a mai magyar vidéki valóság mélyebb és közvetlen megismerésének lehetőségét tudják nyújtani, miközben a helyi kapcsolatok kialakítása révén csökkentjük a szakmai gyakorlatok megszervezésének költségeit is.

Az „eszterházysok” június közepén ismét visszatérnek megyénkbe.

-MI-

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában