Helyi közélet

2011.06.15. 14:02

Javul Borsod gazdasága

<p>Miskolc (MTI) - Túljutott a gazdasági, pénzügyi válságon Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasága, mind az export, mind a belföldi értékesítés nő, ennek köszönhetően az adóbevételek is gyarapodnak - összegezte az év első negyedének gazdasági eredményeit Olasz András, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) megyei adóigazgatóság vezetője miskolci sajtótájékoztatóján, szerdán.</p>

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a külkereskedelmi mérleg pozitív szaldója az év első negyedében 85,5 milliárd forintra rúgott, míg az előző év hasonló időszakában ez 67,5 milliárd forint volt - mondta az igazgató, hozzátéve: a megye gazdaságáról kedvező képet fest az is, hogy a cégek az év első három hónapjában 54 százalékkal többet, csaknem 19 milliárd forintot fordítottak beruházásra, mint tavaly, az első negyedévben.

Fejlesztésekre a legtöbbet, 10 milliárd forintot a vegyipari cégek, főleg a TVK, és a BorsodChem költött.

Olasz András azt is elmondta: a recesszió végére utal az is, hogy a költségeikkel tételesen elszámoló egyéni vállalkozások jövedelmezősége is javul, és nő nyereségük is. Az összes egyéni vállalkozó több, mint fele nyereséget mutatott ki bevallásában, ezek összértéke csaknem elérte a 3,5 milliárd forintot.

- MTI -

Kazincbarcika (MTI) - Az észak-borsodi kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. az idei tanév utolsó tanítási napján nagyszabású rendezvénnyel zárta a "2011 a Kémia Nemzetközi Éve" elnevezésű, egész éves programsorozat első hat hónapját.

Budapest, 2011. június 15., szerda (MTI) - Az áprilisban a részletes adatok szerint  az ipari ugyan jobban teljesített, mint az előzetes jelentés mutatta, az MTI által megkérdezett elemzők úgy vélték, az eltérés nem számottevő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig azt emelte ki, hogy ezzel a teljesítménnyel a magyar ipar volt a legjobb a régióban ebben a hónapban.

Miskolc - Tekintse meg a felszámolás alatt lévő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cégek legfrissebb listáját!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában