Helyi közélet

2011.06.07. 17:49

Az idén lassabban szedik a szóróanyagot...

<p>Ómassa - A téli szóróanyagot három éve senki nem szedte össze Ómassán?</p>

Balogi Gyula kedden délelőtt a téli síktalanításhoz leszórt anyagot lapátolta ómassai háza előtt. Nem tévedés, ez nyár elején történt. Sőt, a szóróanyag még csak nem is az idei, hiszen, ahogy portálunknak elmondta: a 2008-2009-es téli szezontól nem takarította azt össze senki. Egy részét már a patakba mosta az eső, a többi az úttesten maradt. Balogi Gyula lánya, Balogi Beatrix kereste meg ezzel a problémával szerkesztőségünket, miután az önkormányzattól nem kapott segítséget. Mellékelte nekünk a városüzemeltetési osztály levelét is, amelyben leírják: az ügy a Miskolci Városgazda Kft.-hez tartozik.

 

Ezért a cég műszaki vezetőjét, Kertész Bélát kérdeztük, aki elmondta: elképzelhetetlen, hogy az útszélén található hordalék 2008-tól ott maradt szóróanyag lenne. Mint megtudtuk: a cég minden évben összeszedi a szóróanyagokat, így az idén is. Bár azt elismerte, hogy most talán lassabban, mivel kevesebb a kapacitásuk és a forrásuk is. „De egyszer a végére érünk” – fogalmazott.

Az ómassai eset kapcsán – a terület adottságait ismerve – úgy véli, ott nem szóróanyag maradt kint, hanem a fakitermeléshez ott közlekedő gépek hordják le a hordalékot.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában