Helyi közélet

2010.11.12. 12:08

Rendőrök voltak a figyelők?

<p>Miskolc - A vád szerint az aktív rendőrök is besegítettek az üzemanyaglopásba.</p>

A nyolcadrendű vádlott annak ellenére távol maradt a szerdai tárgyalásról is, hogy a bíróság kérte rendőri elővezetését, így nem maradt más választása az eljáró bírónak, mint hogy elfogatóparancsot adjon ki ellene – a január közepén esedékes ítélethirdetésen ugyanis mindegyik gyanúsítottnak ott kell lennie. Az ügy, amelynek tárgyalásán a fenti momentum történt, már hét éves, ekkor leplezte le ugyanis a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata (RSZVSZ) azt a két tiszaújvárosi rendőrt – a jelen büntetőügy másod- és harmadrendű vádlottját – akik a vád szerint szemet hunytak afölött, hogy Tiszaújváros határában egyes vasutasok üzemanyagot loptak a nyílt pályán.

Egy októberi estén telefonon érkezett a bejelentés a tiszaújvárosi kapitányság ügyeletére, hogy valaki dézsmálják az üzemanyagot a város határában, a 35-ös főúttól alig háromszáz méterre húzódó síneken. Az ügyeletes – mint előadta vallomásában a mára nyugállományba vonult egykori rendőr – vette a hívást, és rádión utasította a másod és harmadrendű vádlottat – akkor még aktív rendőröket –, hogy nézzenek utána a bejelentésnek. Elmondása szerint a járőröknek leírása alapján oda kellett volna találniuk a tetthelyre – a járőr azonban békésen továbbautózott Polgár irányába, és füle botját se mozdította a bejelentése. Később akkor látta viszont kollégáit, amikor már kommandósok gyűrűjében – mint gyanúsítottak – jelentek meg a kapitányságon.

Annak idején mi is beszámoltunk róla, hogy a gyanú – és később a vád – szerint rendőri segédlettel, szervezetten folyt az üzemanyaglopás, gyakorlatilag a perbe fogott két rendőrlátta el a figyelők szerepét, amit az RSZVSZ számos, a vádlottak között lefolytatott – és lehallgatott – telefonbeszélgetéssel is alátámasztott.

A nyolc vádlott – köztük az óvadék ellenében szabadlábon lévő két rendőr – ellen bűnszövetségben, folytatólagosan, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt folyó per végére január közepén kerülhet pont.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában