Helyi közélet

2010.11.15. 07:44

Nézőpont: Szülinap a síneken

<p><em>Utoljára 81 éve történt olyan nagy dolog a lillafüredi kisvasút történetében, mint vasárnap. Akkor is világszínvonalú szerelvényt kapott és most is.</em>&#160;<b>N. Szántó Rita jegyzete</b></p>

Az akkori fejlesztés tette lehetővé, hogy úgynevezett szalonkocsikat állítsanak üzembe, ami a Palotaszálló megnyitására szállította az illusztris vendégeket. Persze nem közvetlenül Budapestről, egyszeri, Láditelepi átszállással érkezhettek meg az utasok a Palotaszálló ünnepélyes megnyitójára. A korabeli képeken látszik, hogy egy-egy szerelvény elegánsabb volt, mint az újonnan megnyílt szálló lakosztályai.

Ezeknek a luxus szerelvényeknek mára persze nyoma sincs. A kisvasútnak azonban szerencsére igen. Az elmúlt években sok elképzelés napvilágot látott, hogyan lehetne fejleszteni ezt a turisztikai látványosságot. Voltak tervek arra vonatkozólag is, hogy más irányba menjen a kisvonat. Azt is rebesgették, milyen jó lenne, ha a Diósgyőri várat is érintenék a járatok. De ezek egyelőre csak tervek, elképzelések maradtak.

A 200 milliós fejlesztés azonban megvalósult. A kisvonat maradt a régi útján, de korszerűbb lett. Ha luxus kocsik ma már nem is szállítják az utasokat, de a télen is hangulatos szerelvények igen. S, hogy mekkora szüksége van Miskolcnak, a térségnek erre a kisvasútra, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a születésnapját több százan ünnepelték vasárnap.


Hibridhajtású mozdony a lillafüredi kisvasúton

fuggetlen | 2010.11.14 16:30
Miskolc - A világ első keskeny nyomközön járó, hibridhajtású mozdonyát állították üzembe a lillafüredi erdei kisvasúton. Az energiahatékony és környezetbarát mozdony teljes egészében magyar tervezők munkája. A lillafüredi kisvonat vasárnap éppen 90 éves, az évfordulót az üzemeltetők az új mozdonnyal ünnepelték. A fejlesztést egy uniós pályázat segítségével valósították meg.

A 90 éves kisvasút ajándékot kapott

eszak | 2010.11.14 14:31
Miskolc - Több, mint százan várták, hogy elinduljon első útjára a kisvasút új hibrid mozdonya vasárnap.

90 éves a lillafüredi kisvasút

eszak | 2010.11.12 14:39
Miskolc - A Lillafüredi kisvasút vasárnap ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból üzembe állítják a közelmútlban elkészült hibrid mozdonyt, amely november 3-án kapta meg a műszaki engedélyt.

Levizsgázott a LÁEV hibrid mozdonya

boon | 2010.11.04 14:27
Miskolc - A LÁEV mozdonya sikeres vizsgát tett, újra közlekedhet. érdekesség, hogy a színe az egykoron Lillafüredre közlekedett, manapság Budapesten, a Gyermekvasúton lévő motorvonat kékje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában