Helyi közélet

2010.11.11. 15:46

A válasz: nem magánparkoló

<p>Miskolc - Előfizetői panasz alapján azt próbáltuk kideríteni: kik parkolhatnak a Csabai kapui rendelő előtti parkolóban.</p>

Olvasónk október egyik szombatjának délelőttjén vitte volna a Misek Kft. (volt Semmelweis) területén lévő orvosi ügyeletre a feleségét, akit (utóbb megállapított bordaközi ideggyulladás miatt) hirtelen fellépő igen erős fájdalom gyötört. A kis vaskapu előtt azzal szembesültek, hogy azt lelakatolták (erről korábban írtunk már). Leparkoltak volna a rendelő előtti, amúgy teljesen üres parkolóban, ám a rendelőből kijövő „portás” azzal utasította el őket: „Itt nem lehet parkolni, ez magánparkoló!” Így a nagykapun át jutottak be, 400 forint ellenében... Úgy gondoltuk, ez a panasz jó alkalom arra, hogy tisztázzuk: kik, milyen feltételekkel használhatják azt a bizonyos parkolót.

Visszapillantó

Megkeresésünkre dr. Hártó György járóbeteg-ellátási orvosigazgató a következő választ adta: „Röviden összefoglalom a Csabai kapui rendelőintézet előtti parkoló történetét. A MISEK Kft. és a Szent Rókus Patika Bt. megállapodást kötött 2009-ben arra vonatkozólag, hogy utóbbi társaság – mint beruházó – saját költségére vállalja és a kiviteli terveknek megfelelően kialakítja a mindössze 25 személygépkocsi elhelyezését biztosító parkolót, a Rendelőintézet és a Központi Orvosi Ügyelet új közös bejáratát, valamint a Rendelőintézet főhomlokzatának felújítását. (A Csabai kapui szárny utcafrontja.)”

Egy kis számtan

A levél így folytatódik: „A beruházó jogosult 10 darab parkolóhelyet saját gyógyszertári betegforgalma számára kizárólagosan fenntartani, és azokat ilyenként táblával is megjelölni. A kórház biztosítja a beruházó részére a gyógyszertár felé a gyalogos betegforgalmat a parkolón keresztül oly módon, hogy hozzájárul a gyógyszertárnak a parkoló felőli megnyitásához. A szerződő felek megállapodtak abban, hogy a kórház, a Rendelőintézet a leendő központi orvosi ügyelet, valamint a patika betegforgalma számára egyaránt biztosítani kívánja a kialakítandó parkoló ingyenes használatát.

A Misek Kft. tehát szabadon rendelkezhet 15 személygépkocsi parolásáról. Ebből 3 használatáról szerződést kötött egy taxi társasággal. A parkoló és a főhomlokzat elkészült, a Rendelőintézet és a Központi Orvosi Ügyelet új közös bejárata – megállapodás hiányában – még nem.

A parkoló rendjét felügyelő őrök a MISEK -től független társaság, a Kórházszolgálat Műszaki Kft. alkalmazásában állnak.

Mindezek alapján: a parkolót egyik biztonsági őr sem nevezheti magánparkolónak.”

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában