Helyi közélet

2010.11.14. 14:31

A 90 éves kisvasút ajándékot kapott

<p>Miskolc - Több, mint százan várták, hogy elinduljon első útjára a kisvasút új hibrid mozdonya vasárnap.</p>

Apa, hogy fogják átváltoztatni a vonatot, hogy a másik irányba menjen?” – kérdezte egy kisfiú vasárnap délelőtt a kisvasút Dorottya utcai megállójában. A kérdés jogos volt, hiszen a mozdony abba az irányban állt, ahol már elfogynak a sínek. A válasz azonban hamarosan megérkezett, mégpedig egy új, hibrid mozdony képében, amely 10 óra után hat perccel gördült be az állomásra. Ha érkezését nem előzte volna meg nagy készülődés, várakozás, észre sem vettük volna, hogy megérkezett, hiszen annyira halk volt. A szakemberek óvatosan csatlakoztatták a szerelvényekhez, miközben többen fotózták vagy a telefonjukkal igyekeztek megörökíteni a nagy pillanatot. A hibrid mozdony ugyanis igazi világújdonság: hazánkban nincs még egy ilyen, de keskeny nyomvonalon a világon is egyedülálló.

Nem csoda hát, hogy annyian kíváncsiak voltak az új járműre, például Princz Bence is, aki Nyíregyházáról érkezett, hogy láthassa. Portálunkon, a Borsod Online-on olvasta, hogy vasárnap első útjára indul az új mozdony, és úgy gondolta, látnia kell.

A hibrid mozdony első út

Ezzel nem volt egyedül, hiszen volt, aki már a fél 11-es indulás előtt egy órával az állomáson volt. Fényképezőgéppel, videókamerával felszerelkezve. Akkor még csak a síneket fotózta, de igyekezett nem lemaradni a pillanatról, mikor begördül a mozdony. Ő Kaló Tamás, aki a hibrid jármű sínre helyezését is megörökítette, az első útról sem akart lemaradni. Érdekel, szeretem a kisvasutat és féltem is – fogalmazott –, hiszen egyik turisztikai értéke Miskolcnak.

Az Mk482021 hibrid mozdony nemcsak újdonság, de ez volt a 90 éves Lillafüredi kisvasút születésnapi ajándéka is. Hiszen vasárnap volt pont kilenc évtizede, hogy a Szent Annához – akkor még ott volt az állomás – befutottak a fával megrakott kisvasút szerelvényei.

200 milliós beruházás a kisvasútnál

Mátrai Imre, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) Üzemigazgatóság üzemigazgatója is büszkén beszélt a születésnapi ajándékról, amely egy uniós pályázatból valósulhatott meg. Elmondta: energiatakarékos, környezetbarát, az üzemeltetése is költséghatékonyabb.

A LÁEV csaknem 206 millió forintot nyert egy uniós pályázaton. Ebből a pénzből Lillafüreden és Garadnán akadálymentes ökoturisztikai központot alakítottak ki – mondta Mátrai Imre. A beruházás februárban kezdődött és november végén fejeződött be. Hozzátette: akik ellátogatnak Lillafüredre, azok láthatják, hogy a régi állomásépületet akadálymentesítettük, felújítottuk. Itt kap majd helyet – folytatta – a Bükki Nemzeti Park térségi központja is. Ezen kívül kiállítótér is lesz, ahol a központ látogatói megismerkedhetnek a Bükk védett növényeivel, állataival, az erdei kisvasút történetével. Garadnán viszont egy új állomás épült, amely ugyancsak akadálymentesített, és csatlakozik az innen induló tanösvényekhez.

 

 

 

 

 

 

 


90 éves a lillafüredi kisvasút

eszak | 2010.11.12 14:39
Miskolc - A Lillafüredi kisvasút vasárnap ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból üzembe állítják a közelmútlban elkészült hibrid mozdonyt, amely november 3-án kapta meg a műszaki engedélyt.

Levizsgázott a LÁEV hibrid mozdonya

boon | 2010.11.04 14:27
Miskolc - A LÁEV mozdonya sikeres vizsgát tett, újra közlekedhet. érdekesség, hogy a színe az egykoron Lillafüredre közlekedett, manapság Budapesten, a Gyermekvasúton lévő motorvonat kékje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában