Helyi közélet

2010.10.06. 19:14

Mégsem kell vizsga hozzá

<p>Miskolc - Visszavonták a rendeleteket, amelyek értelmében az ápolók csak licencvizsgával adhattak volna be például intravénás injekciót.</p>

Szeptember közepén még azt olvashattuk az országos médiumokban: bár több ezer ápolónak kellene licencvizsgát tennie az elkövetkező három hónapban, különben nem láthatna el bizonyos feladatokat, az érintettek nem tudnak jelentkezni a vizsgára. Ahhoz ugyanis szükség volna érvényes működési engedélyre, ám az erről szóló igazolást nem tudja időben kiadni az illetékes hivatal. Azt is olvashattuk: „a minisztérium dolgozik a megoldáson”. Nos, október 5-ére megszületett a megoldás: az tárca Egészségügyért Felelős Államtitkárság hatályon kívül helyezte azokat a rendeleteket, amelyek értelmében az ápolók csak úgynevezett licencvizsga birtokában adhattak volna be például intravénás injekciót vagy köthettek volna be infúziót és katétert. (A rendeletet a korábbi Egészségügyi Minisztérium hozta, eredetileg tavasztól lett volna hatályos, ám akkor a szakma felháborodásának eredményeképp az akkori – szocialista – tárcavezető annak életbe lépését elhalasztotta.)

Vizsga nélkül, utasításra

Az államtitkárság mostani döntésével a korábban hatályos rendszer lép életbe, amely szerint az egészségügyi szakdolgozók a szóban forgó feladatokat az orvos írásos utasítása alapján önállóan is elláthatják. Utasítás – csakúgy, mint korábban – akkor adható, ha a szakdolgozó az adott tevékenység végzéséhez szükséges szakmai felkészítést megkapta, és a tevékenység végzéséhez szükséges képességéről meggyőződött az utasítás adója.

A megye legnagyobb egészségügyi szolgáltatójánál, azaz a B.-A.-Z. Megyei Kórház 870 betegágy mellett dolgozó ápolójának mintegy harmadát érintette volna a vizsgakötelezettség, tudtuk meg Nyilas Judit ápolási igazgatótól.

– Mintegy 360-an vannak azok az ápolók intézményünkben, akik az intravénázásban és infúzióbekötésben kellő tapasztalattal rendelkeznek, de erről vizsgát nem tettek. Hozzávetőleg ugyanennyien vannak azok, (például az intenzív ellátásra vagy az aneszteziológiára szakosodottak), akik a szakképzettségük alapján alkalmasak a tevékenység végzésére. Az említett rendelet megjelenése után mi is szerettük volna képzési központtá akkreditáltatni magunkat, de az engedélyek kiadása késett, gondolom, részben a szakmai ellenállás miatt.

Eddig is szabályozták

Mint az ápolási igazgatótól megtudtuk: az ország két régiójában, ezen belül a mi megyénkben is, az itteni ÁNTSZ előírásának megfelelve éltek azzal a lehetőséggel, (egy korábbi rendelkezést követve), hogy az osztályvezető főorvos és az osztályvezető főnővér írásbeli javaslata alapján mindazoknak, akik kellő gyakorlatot szereztek az említett tevékenységekben, a munkaköri leírás mellé e tevékenységek végzésére jogosító kiegészítést csatoltak. Most a többi régióban is lényegében ezt a gyakorlatot kell követni, mindaddig, míg az államtitkárság (mint ezt közleményében ígéri) újra nem szabályozza a területet.

ÉM-SzK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában