Helyi közélet

2010.10.23. 11:27

Elismerés az életmentőnek Miskolcon

<p>Miskolc - Az október 23. alkalmából a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában megrendezett ünnepségen Grúbert Roland, a Magyar Vöröskereszt országos katasztrófavédelmi szakmai vezetője a Magyar Vöröskereszt Életmentő érdemérmét adta át Drozda Dánielnek, a rendészeti szakközépiskola egyik tanulójának.</p>

Mint ahogy már korábban beszámoltunk róla, Drozda Dániel az iskolában tanultakat felhasználva május 16-án megmentette egy idős asszony életét. A Magyar Vöröskereszt által az idén alapított elismerést azok kaphatják meg, akik helytállásukkal életet mentenek. Grúber Roland az érdemérem átadásakor elmondta: a Vöröskereszt története a solferinoi csatamezőig nyúlik vissza, ahol a szervezet alapítója, Henry Dunant önkéntes elsősegélynyújtó csapatokat szervezett a sérültek megmentésére. Éppen ezért a Vöröskereszt egyik legfontosabb feladata az elsősegélynyújtó ismeretek terjesztése, oktatása, és a szervezet célja, hogy minél többen sajátítsák el az életmentő fogásokat.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában