Helyi közélet

2010.10.27. 12:56

1-es villamosra senki ne várjon!

<p>Miskolc - A lakók szerint még nagyobb dugók lesznek reggelente az Újgyőri főtéren.</p>

Újra jár a villamos november 1-jétől a Tiszai pályaudvar és a Vasgyár között 2-es jelzéssel, tehát 1-es villamosra senki ne várjon! – hangzott el azon a lakossági tájékoztatón, melyet kedd este tartottak a Bartók Béla Művelődési Házban. Braun Csaba, az MVK Zrt. marketing osztályának vezetője ismertette a Zöld Nyíl villamospálya-felújítási program következő szakaszával járó változásokat: az Újgyőri főtér és a diósgyőri végállomás között villamospótlók közlekednek majd december közepéig. Azután visszaáll a rend, de március elején ismét elkezdődik ezen a szakaszon a munka, úgyhogy a közúti közlekedésben valószínűleg fennakadások várhatók. Decemberig még nem kell ettől tartanunk, mert csak a kisvasút Dorottya utcai végállomásánál szűkül egysávosra az út, de tavasztól több területre lesz szüksége a kivitelezőnek.

Még nagyobb dugó

A megjelentek számos kérdést tettek fel a közlekedési vállalat és a Zöld Nyíl projektigazgatóság képviselőjének. A felszólalásokból kitűnt, a Diósgyőrben lakók komolyan aggódnak amiatt, hogy a munkák és a villamospótlók még nagyobb dugót okoznak majd az Újgyőri főtéren. Főleg reggel kritikus a helyzet, amikor mindenki iskolába, munkába sietne. Volt, aki a gyalogos aluljáró építésében látta a megoldást.

Braun Csaba válaszában kifejtette: az MVK munkatársai és a rendőrség is segíteni fogja a gyalogos átkelést a kritikus szakaszon, ezzel biztonságossá téve és gyorsítva a forgalmat. Mint mondta, az aluljáró azonban nem tűnik jó megoldásnak, mert például az Avason is megépítették nem kevés pénzért, de nem használta senki, így azt be is zárták.

Tisztázatlan viszonyok

A lakók részéről további ötletek születtek a forgalom elterelésére: például meg lehetne nyitni a benzinkút és a buszpályaudvar mögötti útszakaszt, az egyirányúsított Szarkahegyi út irányát pedig meg kellene fordítani a város felé.

Angyal László, az MVK Zrt. forgalomszervezője erre úgy reagált: tavaszig nincs szükség elterelésre.

Egy újabb felszólaló azt tudakolta, hogy a Tiszai pályaudvar és a Tüzér utcai szakaszt miért nem újították fel. A kérdésre Csontos Ágnes, aZöld Nyíl projekt-igazgatóságának munkatársa válaszolt. Elmondta: ezen a szakaszon nem tisztázottak a tulajdoni viszonyok, ezért nem is került be a projektbe. Azonban legkésőbb 2013-ra a városnak ezt a problémát meg kell oldania.

Az egyik hölgy megjegyezte: nagyon csúnyák a Városház téren az új, de ormótlan felsővezeték-tartó oszlopok. Csontos Ágnes válaszából kiderült: a tűzoltóság és az örökségvédelmi hivatal nem engedte, hogy ezen a területen az épületekhez rögzítsék a felsővezetéket. Egyébként ezeken az oszlopokon lesz a közvilágítás is, a régieket pedig elbontják.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában