Helyi közélet

2010.09.14. 10:24

Újranyílhatnak a kisposták

<p>Budapest, Miskolc - Semjénben kedden, Tornanádaskán és Vadnán a jövő héten nyílik újra a kisposta.</p>

Miért épp ezeken a településeken? Hüse Marianna, a Magyar Posta Zrt. szóvivője szerint egyszerű a magyarázat: ők voltak, akikkel a Posta leggyorsabban meg tudott állapodni, mert az újranyitáshoz szükséges alapinfrastruktúrával már rendelkeztek. A szóvivő hangsúlyozta: a folytatásról elindult az egyeztetés hét önkormányzati szövetséggel és az önkormányzatokkal, hogy felmérjék, hol van igény állandó kisposták újranyitására. Az újranyitások ütemét és helyszíneit a soron következő egyeztetések eredményei és a Magyar Posta lehetőségei együttesen szabják meg.

Megjegyeztük, a kispostákat azért zárták be hét éve, mert veszteségesek voltak. Hüse Marianna szerint a cél az, hogy a postahelyek közösségi térként is szolgáljanak. A kispostáknak nem egyenként kell nyereséget produkálni, hanem összességében kell a Magyar Postának eredményesnek lennie. Az újranyitott kispostákon banki, pénzügyi szolgáltatások is elérhetők lesznek, melyek korábban nem voltak a kistelepüléseken.

– Hozzáfűzte, az állandó posta mindenképp korszerűbb és szélesebb körű szolgáltatást nyújt és természetesen a küldemények házhoz közvetítése megmarad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában