Helyi közélet

2010.08.13. 11:23

Kábító csábító

<p>Miskolc - A csábító elkábította áldozatát, s mindeközben maga is bódulttá vált, ami miatt kiborította gyermekét a babakocsiból.</p>

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt folytat eljárást egy 37 éves miskolci nővel szemben. Az eddigi adatok szerint a gyanúsított a napokban ittas állapotban lévő alkalmi ismerősét annak lakásán elkábította majd a sértett értékeivel távozott a helyszínről.

A kábító csábítás csók közben történt, azonban a nő is ittas volt, illetve a szer az ő szervezetére sem volt hatástalan. Ennek következményeként a bűncselekmény elkövetése után a bódult nő az utcán gyermekével együtt mondhatni kidőlt miközben csemetéjét a babakocsiban tolta. Az esés során gyermeknek szerencsére nem esett baja.

A bűncselekmény elkövetésének napján a rendőrök által elfogott édesanya börtönbe került, mivel más bűncselekmények miatt korábban a bíróság jogerősen szabadságvesztést szabott ki vele szemben. 

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában