Helyi közélet

2010.08.29. 11:26

Aktatologatással ment el az idő

<p>Miskolc, Edelény, Szikszó - A bürokrácia útvesztőjében elveszett a jó szándék.</p>

Dr. Bakondi György tűzoltó vezérőrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója az elmúlt héten azzal vádolta meg az önkormányzatokat, hogy halogatásuk miatt késnek a helyreállítások. Az országos katsztrófavédelmi parancsnok szerint Edelényben, Szikszón és Miskolcon még hiányoznak azok a rendeletek, amelyek az újjáépítést lehetővé teszik, és az önkormányzatok még egyetlen megállapodást sem kötöttek a károsultakkal.

Veress László, a miskolci városháza szóvivője kérdésünkre elmondta, Miskolcon mindössze egyetlen házat tett tönkre az árvíz, ezt az egyet érinti a rendelet – e ház tulajdonosával pedig az önkormányzat már korábban megállapodást kötött. A rendeletet a közgyűlés szeptember 9-én alkotja meg, de ez semmiféle késlekedést nem jelent.

„A bürokrácia útvesztőjében elveszett a jó szándék”, summázta Füzesséry József, Szikszó polgármestere. A önkormányzatok elvárták volna a kormánytól, hogy az árvízi károkkal kapcsolatos igényeket gyorsított eljárásban bírálja el, ehelyett sokszor értelmetlen papírmunkára kárhoztatták a károsultakat. Szikszón e héten kötik meg a károsultakkal a megállapodásokat, ekkor tartanak önkormányzati ülést. Ez a településen négy családot érint, akiket arra próbálnak ösztönözni, hogy építkezés helyett inkább vásároljanak lakást – bár erre senkit sem kényszerítenek -, mert így biztosan időben kerülhet fedél a fejük fölé. Az önkormányzat azzal is segíteni igyekszik, hogy a felkínált házak értékbecslését elvégzi, így egyetlen károsultat sem csaphatnak be.

Molnár Oszkár, Edelény polgármestere is a bürokráciát kárhoztatta. Elmondása szerint az árvíz után Edelény az elsők között megalkotta a szükségesnek ítélt helyi rendeletet, azonban „Bakondi György kiadott egy sor, gyakran egymásnak is ellentmondó állásfoglalást - másfél hónapon át folyt ezek értelmezése”, mondta. Edelényben elsőként készültek el az építési tervek, ezek már engedéllyel is rendelkeznek.

Az OKF hetente újabb és újabb felülvizsgálatokat tart az árvízzel sújtott településeken – mondta Petróczi Tímea tűzoltó százados, az OKF szóvivője. A statikai vizsgálatokat is magába foglaló bejárások célja, hogy megállapítsák, felszínre kerültek-e újabb olyan hibák, károk, melyeket az árvíz számlájára lehet írni.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában