Helyi közélet

2010.05.27. 08:41

Ötödik lett az öt ladikos

<p>Miskolc, Szolnok - Különdíjjal és ötödik hellyel tért haza az országos médiavetélkedő döntőjéről a Retro Candy.</p>

Kiválóan teljesített a miskolci Jókai Mór Református Általános Iskola Retro Candy csapata a Ladik (Lapot a diákoknak!) médiavetélkedő országos döntőjében. Tizenhét megye 17 csapatának versengéséből végül az ötödikként kerültek ki a diákok, ami nagyszerű teljesítmény. A nyolcadikos lányok sok feladattal birkóztak meg, és csupán négy pont választotta el őket a harmadik helyezéstől. Az országos megméretés a csapatok bemutatkozásával kezdődött, ami a miskolci lányoknak olyan jól sikerült, hogy produkciójukat a zsűri a legegyedibb bemutatkozásnak járó különdíjjal jutalmazta. A neheze azonban még csak ezután kezdődött. Furfangosabbnál furfangosabb elméleti kérdéseket kellett megoldaniuk a csapatoknak: ismerniük kellett az újságírói műfajokat, jó memóriával kellett rendelkezniük, és természetesen helyesírásban is jeleskedniük kellett. Szárnyalhatott azonban a fantáziájuk is, amikor a jövő újságtovábbító gépezetét kellett megalkotniuk, az interjúkészítés pedig már igazi riporteri munkát kívánt. Azonban Dorka, Merci, Kinga, Fanni és Enikő kiválóan dolgoztak együtt, és végül az ötödik helyre eveztek.

Persze nem csak munkából és versengésből állt a döntő két napja. A diákokra péntek este beszállhattak a csokiért folyó nyelvi vetélkedőbe, este pedig kipróbálhatták a karaoke tudományát. Aki esetleg az idén lemaradt a Ladikról, cseppet s szomorkodjon, mert jövőre ismét várjuk a nevezéseket, és keressük a legjobb csapatot, amelyik az Axel Springer, a Pannon Lapok Társasága és a lapunkat is kiadó Inform Média Kft. közös médiavetélkedőjén a legjobban szerepel majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában