Helyi közélet

2010.04.09. 16:31

Megdőlt a tömeges versmondás rekordja Miskolcon

<p>Miskolc - Megdőlt a tömeges versmondás rekordja pénteken. Miskolcon egyszerre több mint hétszáz diák szavalta József Attila Óda című versét - amelyet a költő éppen a rekordkísérlet helyén, Lillafüreden írt. A rekordkísérlet a költészet napjához, április 11-éhez, József Attila születésnapjához kapcsolódott.</p>

A versmondáshoz bárki csatlakozhatott, így az iskolások mellett idõsebbek is olvasták József Attila Óda címû versét, amelyet éppen a rekordkísérlet helyén, Lillafüreden írt a költõ. A szavalat alatt Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora szigorúan számolt. Utóbb a Független Hírügynökségnek elmondta, a tömeges versolvasás eddigi rekordját budapesti diákok tartották, ezt kellett túlszárnyalniuk a miskolciaknak.

A kísérlet sikerült, több mint hétszázan mondták József Attila versét Miskolcon, ötvennel többen szavaltak, mint a korábbi rekorderek.

A szervezõk a vers népszerûsítésének szánták az akciót, de tisztában voltak azzal, hogy ettõl még nem olvasnak több verset az emberek. Van, aki szerint a vizuális kultúra megerõsödése és az internet miatt nincs is esély arra, hogy ez változzák. Zemlényi Attila, költõ, könyvkiadó, tanár szerint ma három-négyszáz példányban jelenik meg egy verses kötet, s ha a költõ nagyon szerencsés, és 6-7 vezetõ folyóiratban kap kritikát, akkor egy-kétszáz ember elolvassa a kötetét.

Zemlényi Attila szerint korábban sem volt jobb a helyzet. József Attila utolsó kötete, a Nagyon fáj elsõ kiadása például 500 példányban jelent meg, és alig száz darabot sikerült belõle eladni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában