Helyi közélet

2010.03.09. 18:28

Zsúfolt miskolci gyermekorvosi rendelők?

<p>Miskolc - Olvasónk úgy tapasztalta: megnőtt a betegek száma a miskolci gyermekorvosi rendelőkben. Dr. Török Lajos gyermekgyógyász főorvos tapasztalata (és a hétvégi ügyeleti forgalom) mindezt nem támasztja alá.</p>

– Inkább az ilyen időszaknak megfelelő a forgalom – reagált dr. Török Lajos gyermekgyógyász főorvos. A hétvégi ügyeleti forgalom is szokványos volt. Általában kétféle vírus áll a megbetegedések hátterében, az egyik hasmenéses panaszokat okoz (elképzelhető, hogy a kórházakon már „átment” calici vírus miatt), a másik felsőlégúti panaszokkal, köhögéssel, náthával jár.

Kérdésünkre, hogy – főleg az előbbi gyanúja esetén – szoktak-e labormintát küldeni, a főorvos elmondta, erre két okból se kerül sor. Egyrészt a megbetegedés nem halmozottan fordul elő (az „ő bölcsődéjében” is csoportonként csak 1-2 gyermeknél), másrészt a vizsgálat költséges is.

– Mire az eredmény megvolna, addig a gyerek vagy meggyógyul, vagy, ha fennáll a veszélye a kiszáradásnak, akkor kórházba kerül – mondta.

ÉM-SzK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában