Helyi közélet

2009.11.01. 10:00

Háromszor verte vissza a trükkös támadást a harsányi asszony

<p>Van megold&#225;s a tr&#252;kk&#246;s tolvajokkal<br /> szemben!</p>

Egy 89 éves harsányi nő

gyakorlatilag háromszor hiúsította

meg az úgynevezett trükkös

tolvajok szándékát,

így azok zsákmány

nélkül távoztak, sőt

hátrahagytak egy zsák

hagymát.

Az első

támadás

Pár nappal ezelőtt egy 89 éves

harsányi nő kinyitotta

kertkapuját, mivel délidő

volt, s várta, hogy meghozzák az

ebédjét, majd bement a lakásba.

Pár perc múlva arra lett figyelmes, hogy

egy számára idegen férfi

megjelenik a portáján egy zsák

hagymával. Az idegen férfi a

házigazda kérdésére

válaszolva elmondta, hogy az

önkormányzat küldte a terményt.

A nyugdíjas közölte, hogy

ő nem vár és nem kért

semmilyen ilyen jellegű

küldeményt, majd erélyesen

felszólította a zsákos

embert, hogy távozzon, aki ennek eleget is

tett, bár a hagymát az udvaron

hagyta.

A második

támadás

Kisvártatva újra megjelent a 89

éves néni portáján

egy másik férfival, aki újabb

csali mesével állt elő, s mint

mondta a hagyma mellé

pénzt is hoztak. De sajnos csak 20 000

forintos bankjegyük van, amit fel kellene

váltani. Az idős nő kellő

határozottsággal tudatta hívatlan

vendégeivel, hogy nem akar semmilyen

pénzt felváltani. A férfiak ekkor

alkudozni kezdtek, mondták, akkor egy 10 000

forintost, 1000 forintost osszon ketté. A

válasz egy újabb nem volt.

A harmadik

támadás

Mintegy utolsó esélyként a

férfiak azt találták mondani, hogy

akkor adja vissza azt a 20 000 forintos bankjegyet,

amit az előbb adták át. Ez a

próbálkozás már a

néninek is sok volt, hiszen semmilyen bankjegy

nem került hozzá, ezért

közölte, hogy hamarosan itt lesz a

gondozója, egyben hívja a

rendőrséget, ha nem mennek ki a

portájáról azonnal, amit meg is

tettek.

A Miskolci

Rendőrkapitányság

nyomozást indított az elkövetők

kézre kerítésének

érdekében. Az eljárás

során kiderült, hogy az elkövetők

más, harsányi idős embernél

is hasonló módon

próbálkoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában